Limitált szériával frissül a Range Rover Velar

Auric Edition néven jön a korlátozott darabszámban elérhető Velar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az arany pompáját állítja középpontba Range Rover Auric Edition. A limitált széria mellett azért kapott némi frissítést is az elegáns SUV.

A limitált modell a Velar R-Dynamic S kivitelére épül, neve pedig a latin aurum szóból ered, ami magyarul aranyat jelent. Ezzel utalnak az autón használt elegáns Auric Atlas dekorelemekre. Ezek a hűtőmaszkon, a típusjelzéseknél, a motorházfedélen, az ajtókon, valamint az első kerékdobokon kialakított légkivezető nyílásoknál jelennek meg. Az ügyfelek háromféle karosszériaszín – a fehér (Ostuni Pearl White) a fekete (Santorini Black), valamint a kizárólag az Auric Edition számára fenntartott szürke (Charente Grey) – közül választhatnak. A limitált kiadás megjelenését különleges 20 colos könnyűfém keréktárcsák és sötétített ablaküvegek teszik még egyedibbé.
Hirdetés
Belül prémium kárpitok és burkolatok széles választékából rendelhetnek az ügyfelek, beleértve a Windsor bőrkárpitozást, de környezetbarátabb szövetkárpit is kérhető. Emellett a Range Rover Velar a Land Rover kínálatában elsőként kapja meg azt az „utastéri légtisztító rendszer plusz” technológiát, amely minden eddiginél jobb levegőminőséget szavatol az utasok számára. A rendszer ionizálja az utastér levegőjét, a külső levegő pedig 2.5 PM légszűrőn át juthat csak be, a nagyon apró részecskéktől is megtisztítva. Továbbá ha a rendszer légminőség-szenzorai úgy érzékelik, hogy a beltéri levegő szén-dioxid tartalma meghaladta az ideális értéket, akkor a Velar automatikusan friss levegőt enged be, hiszen ha a járműben hosszasan belső levegőkeringetést alkalmaznak, például szennyezett levegőjű környéken autózva, vagy ha sokan utaznak a járműben, akkor a magas szén-dioxid-koncentráció fáradékonyságot, figyelemvesztést okozhat. Szintén új, 2021-ben bevezetésre kerülő funkció a Purify légtisztító ciklus, amely lehetővé teszi az utastéri levegő megtisztításának ütemezését. Ezt a klímaberendezés ventilátorai és belső levegőkeringetési funkciója segítségével valósítja meg a rendszer, amely az elő-klimatizálási folyamat részeként megy végbe. A vezetőnek nincs más dolga, mint a Land Rover Remote alkalmazásban, vagy a fedélzeti szórakoztató rendszer érintőképernyőjén keresztül meghatározni az indulás tervezett időpontját. A rendszer ekkor automatikusan úgy időzíti az elő-klimatizálás és Purify légtisztító ciklus funkciókat, hogy az indulás időpontjára teljesen tiszta, friss levegő várja az utasokat.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?