Máris rekordot döntött a Brabham új sportautója

Ausztráliában pályacsúcsot autóztak az új Brabham sportautóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Május elején debütált a Brabham BT62 sportautó, amely máris rekordot döntött egy ausztráliai versenypályán.


Phillip Island neve valószínűleg az ausztrál Supercars és a MotoGp rajongóinak mond többet, ugyanis ezeknek a sorozatoknak már régóta a versenynaptárában szerepel. A kontinens déli részén, ahogy a nevében is szerepel, egy szigetecskén, festői környezetben helyezkedik el a pálya, ahol a Brabham BT62-vel pályacsúcsot autóztak, igaz nem hivatalosat.
Hirdetés

Az eredményt egy teszten érték el, az autót maga a vállalat ügyvezető igazgatója, a többszörös Le Mans győztes David Brabham vezette. A szupersportautó terelgetéséhez szükség is van a tapasztalatra, hiszen eleve kizárólag versenypályákra tervezték. Az 5,4 literes szívó V8-as motorjából 700 lóerőt csalogattak elő, amelyhez 666 Nm forgatónyomaték társul és a gép csak 972 kilogrammot nyom a mérlegen. A tesztről készült felvételeket az alábbi videóban láthatod. Érdekes, hogy az autót álcázva küldték pályára. Lehet, hogy a már bemutatott változathoz képest is módosítottak rajta. Remélhetőleg hamarosan kiderül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?