Gázos alapmotor debütált a Dacia Dusterben

Autógázzal csökkenti CO2 flottaátlagát a Dacia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrégiben új, 1,0 literes, háromhengeres alapmotor debütált a Dusterben is, most ebből készült az LPG-s verzió, amit hamarosan a Sandero, Sandero Stepway, Logan és Logan MCV modellsor is megkap.

Minden autógyártó célja, hogy az EU-s bírságot elkerülendő a lehető legközelebb kerüljön a kitűzött 95 g/km CO2 értékhez. A Renault/Dacia esetén ez azt jelenti, hogy a 2010-es értékhez mérten 2022-re 25 százalékos emissziócsökkentést céloznak. Hibrid és elektromos Daciákról is érkeztek már pletykák, ám rájuk még várnunk kell. Ami viszont biztos, hogy a Dacia legtöbb modelljénél, így a legnépszerűbbnek számító Dusternél is kettős üzemű benzines/LPG-s motort vezet be.
Hirdetés

A Brüsszeli Autószalonon debütált TCe 100 ECO-G motor a Duster esetén a nyugati-európai piacokon már fel is került az árlistákra: a csupán benzinessel egyező, 12 490 eurós áron. Hogy nálunk is felármentes lesz-e az ECO-G verzió, egyelőre nem tudni. Mindenképp kérdéses, hiszen nálunk a Duster a nyugat-európai árszinthez mérten kedvezőbb (3,299 milliós, azaz 10 ezer euró alatti) alapáron várja a vásárlókat.
Az 1,0 literes, háromhengeres és turbós, 100 lóereje mellé már 2000-es fordulattól 170 Nm nyomatékot adó ECO-G motor a Duster után a Sandero, Sandero Stepway, Logan és Logan MCV modellekben is meg fog jelenni, CO2 emissziója 10 százalékkal, üzemanyagköltsége mintegy 30-cal kedvezőbb a benzinesnél (ez számos országban adókedvezményt is jelent), miközben hatótávja (a pótkerékfészekbe épített, azaz a benzintartályt nem csökkentő LPG tanknak köszönhetően) ezer kilométer feletti a kettős üzemmel. Mivel Franciaországban átlagosan minden negyedik, de európai átlagban is minden hetedik töltőállomáson kapható LPG, az alternatív üzemanyagok közül ez a leginkább elérhető. A hazai piacon a 2,5 millió forintos nagycsaládos támogatás miatt taroló Lodgy esetén egyelőre nincs hír az ECO-G motor megjelenéséről, hiszen esetében a négyhengeres, 1,33 literes TCe 100 az alapmotor.
A biztonsági szeleppel felszerelt rendszerrel az LPG-s Daciák sincsenek kitiltva már a mélygarázsokból, de természetesen fontos tudni, hogy az adott garázsok, parkolók tulajdonosa/üzemeltetője dönthet úgy, hogy nem engedi be a gázzal (is) hajtott autókat, hiszen szívük joga, hogy kit engednek be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?