Megdöbbentő találmány a Fordtól. És bevezetik!

Automatikus ajtóél-védő a Fordtól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fordnál meglátták a fától az erdőt, és előálltak egy olyan találmánnyal, aminek láttán biztosra vehetően sokan a homlokukra csapnak, hogy ezt vajon miért nem ők agyalták ki. Most már késő.

A szituáció valószínűleg mindenkinek ismerős. Sajnos, hiába tárolja valaki gondosan, garázsban az autóját, elég egy nyilvános parkoló, mondjuk valamelyik bevásárlóközpontnál, és hamar megvan a baj. Figyelmetlen gyerekek, de akár sem a saját, sem a mások holmijára nem vigyázó felnőttek kivágják az ajtót kiszállásnál, bumm, neki a másik autónak, és máris ott egy apró horpadás, rosszabb esetben festékleverődés. Régebben divat volt az ajtóélekre utólag, műanyag, sok esetben fényvisszaverős védőbetéteket tenni, de ezek nem mutattak szépen a karosszérián. Eddig senkinek nem jutott eszébe gyári szinten foglalkozni a kérdéssel, ám a Fordnál meglátták a fától az erdőt, és kitalálták az alábbi videón szemléltetett ajtócsapástól óvó megoldást.
Az ügyes szerkezet nem az amerikai, hanem a német Ford mérnökeinek a szüleménye, és mint Matthias Tensing termékfejlesztő mérnök elmondta, igazából érthetetlen, miért is nem jutott ez valakinek már sokkal korábban az eszébe - persze, büszke rá, hogy ők arathatják le a babérokat. Voltaképpen pofonegyszerű dologról van szó, ajtónyitáskor egy 15 centiméter magasságú kis gumilap automatikusan, 60 milliszekundum alatt az ajtóélre "ugrik", és megakadályozza, hogy a fent leírt bosszantó jelenség megtörténjen. Záráskor visszafelé játszódik le a folyamat, a védőelem megbújik az ajtó belső részén, így gyakorlatilag láthatatlan marad, csak arra a rövid időre bújik elő, amikor a valóban szükség van rá. A Fordnál nem is várnak sokáig, 2012-ben a Focus már megkapja ezt az ötletes találmányt, amely a gyár szerint az első ajtóknál 90, a hátsóknál 85 százalékos védelmet nyújt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Azért ezzel a “ne állj oda mert az az én parkolóhelyem (közterületen)”-nel vitetkoznék, mert falun, (vagy más kertesházas övezetben) ha valaki háza elé parkolsz, könnyen kivívhatod a tulaj nemtetszését. Mert bár közterület, (pl. a kerítés melletti járda mögött a vízelvezető árok utáni útpatka) azt ő tartja rendben (vagy nem, de a sajátjának tekinti) és hogy mer más odaállni. Sajnos, tapasztalatból beszélek.
    Egyébként, én sem örülök neki, ha hazaérve nem tudok a házam (panel) közelében sem parkolni, mert egy szomszéd rokona, vagy a 3 háztömbbel arrébb lévő autóstárs, odatelepedett. Ha én 30 éve lakom valahol, akkor had legyen már annyi előjogom, hogy legalább a ház közelébe rakhassam az autóm és ne a tegnap óta autótulajdonos szomszéd kiscsávónak ne kelljen 50 métert gyalogolnia.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    …bunkókámékat eddig sem zavarta, hogy belevágják az ajtót a melletük parkolóba, így még jobban erdektelen lesz, mert az övének semmi baja sem lesz, de a „szomszéd” kocsinak így is behorpad az ajtaja. Nagyon önző és aljas dolog ez a Fordtól!

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Köszönöm! Legalább nem vagyok egyedül a véleményemmel.
    Csak még annyit, hogy nem kell ahhoz túl sok ész, hogy ne kövessek egy parkolni nem tudó autóst, és másoljam a hülyeségét. A legszebb az, amikor beállnak akárhogy, és öt perc múlva távoznak. A baj csak az, hogy saját meglátásom szerint egy lakótelepen több nap is kell hozzá, hogy visszatérjen, és kihasználható legyen a teljes parkoló.
    Kamionost én is láttam vagy két hétig pihenni, csak rajta még pót is volt. Bár ezeket nem nagyon értem hogy lehet megcsinálni.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Sokszor én is jártam úgy hogy este 22:30-kor ha hazaértem melóból nem találtam parkolót a lakótömb körül, csak az utca végén vagy 300 méterre.Ez egy vicc, mert mindenki vagy másfél métert hagy az autók között mikor leparkol.Arról nem is beszélve hogy újabban egy nyerges kamionos! is beáll a felfestett parkolóba a környéken, igaz pót nélkül, de mivel kilógna az útra szépen feltolat a járdára.Ismerősöm például 3 egymást követő nap büntették meg a saját háza előtt mert felállt a járdára, amit ő épített.(megjegyezném sehol nincs járda az utcájukban csak az ő háza előtt, mert ő csinált oda!)
    Na a másik meg a plázaparkoló, pláne ha alul van.Ahol én lakom ott gondoltak a gázautósokra, és külön rész van, ahol kijelöltek nekik parkolóhelyet, de vagy 30-at! A múltkor beugrottam a plázába, és hihetetlen de nem tudtam leparkolni a gázautóknak fenntartott helyen.Beljebb ugye nem mehettem, ezért vártam vagy 15-20 percet mire valaki kiállt a 30 parkolóhelyből, amit végignézve az enyémen kívül se hire se hamva nem volt a gázos autóknak.
    Mondjuk múlt héttől ez a probléma megoldva, ugyanis a gázos autók is parkolhatnak mélygarázsokban bárhol :))
    Aki két helyre áll mondjuk egy üres sorban sokra nem megy vele, mert láttam már áruházi parkolóban egy teljes parkolósot úgy állni hogy valaki beállt a kettő hely közé, majd mindenki szépen mellé balról jobbról ugyanolyan közel mintha sima parkolás lenne :)))
    Aki meg beáll két üres helyen középre az számítha tőlem egy fényképre, és szépen valamelyik autós szégyenoldalon találja a kocsiját 🙂

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Egyet értek a szélesebb parkolók tekintetében! Egyre szűkebbnek érzem az áruházak, parkolóházak, plázák parkolóját, mert ugye nekik, csak az a lényeg, hogy még 100 autó beférjen. De azzal a hozzá állással, hogy két helyre állsz be, nem tudok megbékélni.
    A parkolókban eleve tele van olyan emberekkel, akik úgy hagyják az autójukat, ahogy az sikerült(ferdén, belelógva a másik helyre, ráállva a másik ajtajára, stb.). Én sohasem szégyenlem, ha elsőre nem sikerült tökéletesen ráfordulni a parkolóhelyre, inkább korrigálok és gondolok arra a személyre aki majd mellém beparkol, és megadom neki a lehetőséget, hogy ne csapja rám az ajtót. Nem állok olyan helyre, ha tehetem, ahol én is csak nehezen tudok kiszállni, inkább keresek másik helyet.
    Egyáltalán nem akarok senkit kioktatni, de ha olyan lakótelepen lakik valaki, ahol hatalmas luxus elvenni a másiktól fél métert, és érezné, milyen este hazajönni, és valami barom miatt nem találni parkolóhelyet, akkor a két fehér csík közé precízebben állna be.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Mondjuk ezt pont a városi emberektől tanultam el, mióta 6 éve városban élek..
    Sőt többet is összeszedtem ami a faluban nem volt divat.Pl:
    nem köszönés, megsértődés a másik véleményén, nem érdekel a szomszédom azért is bulizok minden nap hajnalig,ne állj oda mert az az én parkolóhelyem (közterületen), és még mesélhetnék mennyivel kultúráltabb és nyugodtabb az élet egy faluban…

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Erre volt esze, meg ideje a mérnököknek, mikor egy szimpla gumit oda is lehetne ragasztani (akár a fényezés színében, hogy ne látszódjék, szemelőtt tartva az esztétikát), de arra, hogy az ajtó élére egy LED-et rakjon, hogy sötétben látható legyen a mögöttes forgalom számára, ahhoz kevés a diploma?

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Combi:
    Mi az a Tecskó?
    Ez egy kutya fajta vagy vidéken így mondjátok a hiprmarketet.”Álmágyek a Tecskóba,oszt jó napot.”
    LOL,XD,:D vagy amit akarsz barátom.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Megmondom a frankót én már simán rávágtam másra az ajtóm 🙂
    Mert úgy áll mellém hogy nem tudok beszállni az autóba, csak a másik oldalról, pedig lett volna helye csak balf@szul állt be.Sőt egyszer a Tecskónál ki kellett hívnom a szőke nőt kisgyerekkel, mert nem akartam a kartámaszon újfent átmászni a 130 kilómmal a túloldalról, és a poén hogy a gyereket az első ülésen szállította gyerekülésen, de betenni sem tudta csak a vezető oldali ülésről.Ezek után hogy vette ki?….Még szép hogy bebüntetem a marháját 🙂

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Ettôl még tele lesz a másik autó apró horpadásokkal. Nem tartom jó ötletnek, mert eddig legalább az visszatartotta a sok bunkót aki kivágja az ajtót, hogy az ô ajtajának az éle is sérülhet. Most már semmi sem tartja vissza!!!

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Vietnámi gumipapuccsal verném el a kezét annak aki így száll ki! Nem ajtóvédő kell hanem ész! Én az elmúlt 17 évben (mióta vezetek) még senki autójának nem vágtam neki az ajtómat, és ezt a minimális intelligenciát várnám el másoktól is.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Kíváncsi vagyok, mennyibe fog kerulni ezen találmány pótlása egy esetleges hibás nyitás után … pl. ha beakad a másik autó díszlécének végébe stb stb … az amúgy is borsos áru Ford alkatrészeket tekintve …

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Törném el a kezét aki rábassza a kocsimra az ajtót élvédővel vagy anélkül. Nem kötelező arra a kibaszott szűk helyre beállni.

    Kerekes széket az ilyennek.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Na végre.

    DE:

    1,Az én autómat mi fogja védeni?
    2,A horpadásokkal mi lesz?
    3,A tescoban 1500 forintért lehet venni ráhúzós gumi ajtóvédő ugyanezt tudja egyébként

    De egyébként tényleg jó cucc, épp ideje volt már valami ilyesminek.

  • 2017.10.31. at 10:09
    Permalink

    Na igen, ez hosszú ideje az első kis fejlesztés ami egyértelműen hasznos, főleg a hazai parkolási “művészek” miatt. Sajnos sokszor fogják még rányitni a kocsimra az ajtót mire ez elterjed…

Vélemény, hozzászólás?