Ausztrália első önvezető autói már az utakon vannak

Autonóm mobilitási program indul a kenguruk kontinensén két Lexus RX 450h-val

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ausztráliában is megjelennek az önvezető autók: elsőként a Lexus csatlakozott a programot útjára indító, több iparágat és szektort lefedő konzorciumhoz az autógyártók közül. A felajánlott RX 450h-k egymással és a környezetükkel is kommunikálnak majd.

A Lexus két darab RX 450h öntöltő hibrid szabadidőjárművet adott az ausztrál integrált multimodális ökoszisztéma (Australian Integrated Multimodal EcoSystem, AIMES) társulásnak, amely a járművek közötti és a járművek és az infrastruktúra közötti kétirányú kommunikáció technológiai lehetőségeit, illetve felhasználási területeit kutatja. A társulásban lényegében az egész ausztrál kormányzati, akadémiai és gazdasági élet képviselteti magát. 50 minisztérium, oktatási intézmény, valamint technológiai és szállítmányozási vállalat működik együtt egyetlen célért: hogy megteremtsék az önvezető autók kommunikációjához szükséges technológiáknak megfelelő tesztkörnyezetet, és ezzel elindítsák az autonóm mobilitási programjukat.
Hirdetés
A Melbourne-i egyetem keze alatt működő konzorcium különleges rövidtávú kommunikációs eszközökkel és mobilhálózati technológiákkal szerelte fel a Lexusokat, amelyek Melbourne egyetemi városrészének, Carltonnak egy kifejezetten erre a célra kijelölt területén fognak sofőri beavatkozás nélkül közlekedni. Az itt található jelzőlámpákat, kötött pályás közösségi közlekedési eszközöket, valamint mentő- és tűzoltóautókat is ellátták ilyen kétirányú kommunikációs berendezésekkel, így ezek folyamatosan kommunikálnak majd a Lexusokkal. A kísérleti járművek így nem csak látnak és hallanak majd, de azonnal tudomást szereznek arról, ha egy gyalogos mondjuk megnyomja a zebránál a gombot, mert átmenne. Ezen felül a villamos is szól nekik, ha túl közel kerülnek hozzá, illetve a rendszer a megkülönböztető jelzéseiket használó járművekről is azonnal tudomást szerez. Ugyanígy jelez a felhasználónak a gépkocsi, ha rossz irányból hajtott be egy egyirányú utcába, vagy még rosszabb esetben az autópályára. Ez utóbbinak sajnos Magyarországon is lenne, aki hasznát venné, nem ritka ugyanis az ilyen eset errefelé sem. „A járművek és a környezetük között megvalósuló információáramlás elengedhetetlen ahhoz, hogy létrehozhassuk a közlekedés összes résztvevőjét magában foglaló, összefüggő ökoszisztémát, amely mindenkit időben, előre képes figyelmeztetni a fenyegető veszélyre. A technológia alkalmazásával csökkenthető az olyan, potenciális vészhelyzetek előfordulásának aránya, mint a piros jelzésen való áthajtás, a villamos nyomvonalának keresztezése vagy az autók elé takarásból kilépő gyalogosok. A Lexus számára kulcsfontosságúak az innovatív technológiák és azok újszerű felhasználása, és feltett szándékunk, hogy ezeket a közlekedés biztonságosabbá tételére fordítsuk” - hangsúlyozta a konzorcium vezetője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?