Az Alfa legyen híres! Mondá a Kékesen hóba ragadt pilóta

Autóval hajtott a sípályára, kínos várakozás és bírság az eredmény

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban jellemzően kevés olyan alkalom van, amikor a hó fogsága miatt kell autót menteni. Ám ha nincs épp hóhelyzet, a leleményes magyar keres ideális pontot. Íme a Kékesen sípályára hajtott alfás sztorija.


Az alfás közösség nem biztos, hogy ilyen hírverést szeretett volna kedvenc márkájának. Persze a Kékestetőn történtek semmiképp sem az autó és a márka hibája, és ha nincs az Agria TV kínos kérdéseket feltevő riportere, akkor ilyen aranyköpések sem fordultak volna elő. A történet szerint egy pár indult el a hajnali órákban a Kékestető felé, hogy körülnézzenek, hiszen a táj ilyenkor mesés. Vélhetően hihető a sztori, hogy nem azért mentek föl, hogy leküldjék a 156-ost a sípályán, mégis a lábszárig érő hóban kötöttek ki.
Hirdetés

A sípályára teljesen logikusan autóval behajtani tilos, ahogy egyébként ezt egyértelműen táblák is jelzik, ám mégsem egyedi az eset a pályafenntartók szerint. Az Alfás pár pechjére pár órával korábban hóágyúzták a pályát, aminek az eredménye 15-20 centi teljesen friss, süppedős hóréteg lett. Ez mondjuk már az első méteren kiderülhetett, mégsem tolattak vissza. Állításuk szerint az Alfa eddig mindenhol elment, nos, ebbe a hibátlan történetbe most került egy mégsem bejegyzés. Pluszban persze 30 ezer forintos bírság is társult a kínos várakozás és ratrakos mentés és a még kínosabb televíziós interjú mellé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?