Itt az autó, ami még a Tesla Roadsternél is gyorsabb

Az 1,8 másodperces 100-as sprint titka az akkumulátor hűtése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egyik leggyorsabb elektromos autó titka egy speciális hűtőfolyadék, ami a számítógépek világából érkezik.


Írtunk már korábban is a kerekenkénti villanymotoros Xing Mobility szupersportkocsiról, a Miss R-ről, mely kapcsán pontos teljesítményadatokat továbbra sem tudunk, azt viszont igen, hogy a brutális, 1,9 másodperces 100-as sprintet tudó Tesla Roadsternél is fürgébbnek mondják - 100-ig akár 1 tized másodperccel. Ez 1,8 másodperces 100 km/órára gyorsulást és 270 km/órás végsebességet jelent. Most pedig azt is megtudtuk, hogy a komoly teljesítmény eléréséhez a 3M által egy speciális, Novec elnevezésű hűtőfolyadékkal temperálják az autó akkumulátorát, ami esetén nem a gyors tölthetőségre, hanem az 5 perc alatti cserélhetőségre fektetik a hangsúlyt.
Hirdetés

Maga az akkumulátor ugyanis 1 megawatt (1000 kW) energiát képes adni, ezt 98 modullal, 4116 cellával teszi. További különlegessége, hogy a gyártó szerint sokkalta kevesebb lítiumcella felhasználásával készül, mint a konkurens modelleké, és állítólag ez is a kifejezetten jó hővezető képességű és tűzálló, valamint az ózonréteget sem károsító, 3M által gyártott Novitec hűtőfolyadéknak köszönhető. Utóbbit egyébként eddig is használták számítógépek hűtésére és tisztítására, valamint tűzmegelőzésre, ám villanyautóban most először vetik be. De itt még nincs vége a Teslára licitálásnak. A még tervezési fázisban lévő, Miss R egyik fontos előnyeként említik, hogy nemcsak az utakon, hanem terepen is használható lesz. Royce YC Hong, a Xing Mobility társalapítója és ügyvezető igazgatója pedig úgy fogalmaz: az autó érzékelhető változást hozhat az elektromos autók piacán. A vállalat 2018 végéig 20 autót tervez legyártani. Várjuk!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?