Annyira BMW, hogy AC Schnitzer tuningot kapott a Supra

Az AC Schnitzer kimondottan BMW specialista, ezért feltuningolta a Suprát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerencsére azok, akiknek fontos a Supra, nem fordulnak el tőle. A tuningcégek kimondottan szeretik, főleg a BMW specialisták.

Annyira bejött az új Supra a tunerek körében, amennyire nem azoknál, akik legendának tartják a típust. Szerencsére, akik valóban értenek hozzá, azok tárt karokkal várják az ügyfeleket, mert a potenciál ismét bőséges az egyébként már gyárilag is meglehetősen jól összerakott sportautóban. Meglepő lehet, ugyanakkor tökéletesen érthető, hogy még az is hozzányúl, aki eddig csak BMW-kkel foglalkozott, az AC Schnitzernél a Supra az első Toyota, amihez hozzányúltak, hiszen minden egyes részéhez tökéletesen értenek. A Supra viszonylag kevés alkatrésze specifikus a vázszerkezeten kívül, a lökhárítókon és az ajtókon túl a mechanika és a hajtás összes eleme BMW. Az AC Schnitzernél először a motorral foglalkoztak, a 3,0 literes, soros hathengeres turbómotor erejét 340 lóerőről 400-ra, 500 Nm-es nyomatékát pedig 600-ra emelték. Nem drasztikus, de pont annyi változás, ami már észrevehető változást eredményez, és épp annyi, amiért a műhely még garanciát vállal, 36 hónapot a hajtás elemeire a teljesítmény változás miatt.
Hirdetés
Új a kipufogórendszer hátsó része, valamint a lengéscsillapítókat is kicserélték. Az RS gyártmányú rugóstagok magassága és keménysége állítható, összességében 2,5 centivel kerülhet közelebb a földhöz tőlük a Supra. Az RS lengéscsillapítói kimondottan jó utazási komfortot is nyújtanak, ugyanakkor a műhely kínál szimpla ültetőrugókat is a Suprához, melyektől fixen 15 milliméterrel kerül alacsonyabbra. 20 colos felnikből háromfélét is kínálnak hozzá Michelin sportabroncsokkal, valamint karbonszálas karosszériakiegészítő elemeket, amikből a motorháztetőre is kerülhet, ha nem lenne elég a gyári dísz levegőkilépőből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?