Először került villanymotor AMG Mercedesbe

Az AMG 53-as szériája sorhatos, villanyturbós motort kap

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Mercedes-AMG első olyan modellje, amiben villanymotor is dolgozik. Az új E kupé és kabrió, valamint a CLS 53 villanykompresszort is kap, így tulajdonképpen nincs késlekedés a gázpedál lenyomása és az elindulás között.


Mérföldkőhöz érkezett a Mercedes-AMG, megérkezett az első olyan hajtáskombinációjuk, amiben villanymotort is találunk. Az új 53-as széria az E-osztály kupéban és kabrióban, valamint a legújabb CLS-ben mutatkozik be. Az új motor ráadásul soros hathengeres, 3,0 literes és kettő darab turbó lélegezteti. Az egyik egy hagyományos, a kipufogógáz által megforgatott csiga, a másik pedig egy elektromos, ami a gázpedál letaposására azonnal felépíti a nyomást a rendszerben, így tulajdonképpen nincs késlekedés a gázpedál lenyomása és az elindulás között.
Hirdetés

Van továbbá egy kisebb, EQ Boost névre keresztelt villanymotor is a sorhatos benzinmotor és a kilenc fokozatú automata váltó között. 21 lóerőt teljesít, ha éppen szükség van rá, mondjuk elinduláskor, de önmagában nem tudja hajtani az autót, ha nem segít a hajtásban, akkor a 48 Voltos rendszert látja el energiával. A rendszer összteljesítménye 435 lóerő és 520 Nm nyomaték, a CLS 53 gyorsulási adata pedig 4,5 másodperc 100 km/h-ra. A Mercedes-AMG emellett büszke a mild-hibrid hajtáslánc fogyasztására is, állítólag 8,5 literrel beéri 100 kilométerenként - már ha a sofőr kibírja - végsebessége pedig 270 km/h. Az 53-as szériát egy speciális CLS 53 4Matic+ sorozattal vezetik fel, az Edition 1 exkluzív részleteket kap, például a különleges kárpitozású beltérben, ahol a vörös varrás mellett karbon kiegészítők és akár vörösre is állítható hangulatvilágítás emeli a sofőr vérnyomását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.16. at 19:49
    Permalink

    nem rossz, nem rossz….csak igy lazán, elektromos turbó
    https://i.ytimg.com/vi/boQfUScLQT4/maxresdefault.jpg

    :D:D:D:D
    nem úgy volt, hogy az audi vezeti be először? kíváncsi lennék a merdzsónál, hogy oldották meg…izgalmas témának tűnik ez azért….a 48v rendszer is jó….ez az erő már bőven elég közútra, szerintem még 2ezres motorral is bőven elég 350 ló körül….főleg, ha esetleg kisebb a klasse vagy cla méretű autóra gondolunk….és a fogyasztás is még jobb lehet.

Vélemény, hozzászólás?