Egyre jobb, zömében téli, de koros abroncsokon autózunk

Az átlagos profilmélység 3 százalékkal kedvezőbb a tavalyinál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiadónk és a nonstopgumi.hu az idei és a tavaly téli szezonban is elvégezte a hazai autósok téligumi-használatára vonatkozó közös vizsgálatát. Az eredmények összehasonlítása szerint egyre jobb, de még mindig zömében koros abroncsokon autózunk.

Miként arról már beszámoltunk, a tavaly téli szezon után a nonstopgumi.hu csapatával karöltve kiadónk, a Használtautó Kft. az ideiben is megnézte több mint 100 autón, hogy azokon milyen abroncs van. Az eredményekről már korábban is írtunk, most azonban az előző szezonban regisztráltakkal is összevetjük azokat.
A négy Budapest környéki bevásárlóközpont parkolójában véletlenszerűen kiválasztott 109 autót érintő felmérés adatai összességében némileg kedvezőbbek, mint az előző szezonban folytatott vizsgálat eredményei. A szakemberek ezúttal az autóknak mindössze 9 százalékán találtak nyári abroncsot (2 százalékpontos javulás), a személyautók kétharmada prémium kategóriás téli gumikon fut (12 százalékpontos javulás), és az átlagos profilmélység (5,06 mm) is 3 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. Mindössze a vizsgált autók 12 százalékánál mértek a szakemberek a téli abroncsok esetén előírt 4 mm-esnél kisebb profilmélységet.
Hirdetés
„Negatív fejlemény ugyanakkor, hogy a gumik többségének életkora ezúttal is meghaladta az 5 évet: már tavaly is 52 százalék volt az öreg gumik aránya, ami az idén 54 százalékra emelkedett” – hívja fel a figyelmet Fodor László, a Használtautó.hu marketingvezetője. – „Mindez azért nyugtalanító fejlemény, mert a téli gumik, különösen a nem szakszerűen tárolt abroncsok idővel jelentősen veszíthetnek a tapadási képességeikből.” Ennek kapcsán a szintén a nonstopgumi.hu csapatával közösen végzett Téligumi-tesztünk konkrét mérési eredményeket is mutat.
Téligumi Kommandó - összesített és összevetett eredmények
Vizsgálati szempontok 2012-2013 tele 2013-2014 tele
Téli/nyári gumik megoszlása 89/11 százalék 91/9 százalék
5 évnél idősebb abroncsok aránya 52 százalék 54 százalék
Prémium/olcsó gumimárkák aránya 55/45 százalék 67/33 százalék
Átlagos profilmélység 4,92 milliméter 5,06 milliméter

Forrás: nonstopgumi.hu; Használtautó.hu
A felmérés Budapest vonzáskörzetében készült télen is aktívan használt autók körében. A teljes országra vonatkozóan vélhetőleg a fentieknél kedvezőtlenebb eredményekkel zárulna egy kiterjesztett vizsgálat, főleg ha az a télen félretett, végig garázsban tartott, vagy a nagyvárosokban a havas napokon leállított autókra is kiterjedne – igaz, ez utóbbiak kisebb eséllyel jelennek meg a téli utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?