Lehet más az Audik kinézete?

Az Audi azt ígéri, minden autójuk kicsit máshogy fog kinézni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vége lehet az egy kaptafára készülő modelleknek az Audinál. Már a vezérigazgató is unja, hogy minden modelljük pont ugyanúgy néz ki, ezen állítólag változtatnak a jövőben.


Hogy miért egyeznek annyira az Audi modelljei külsőre, arra egyetlen valódi magyarázat van: ez a piac igénye. Persze ez most kicsit sarkos, de tulajdonképpen minden prémiummárkára igaz, beleértve a BMW-t és a Mercedest is, hiszen ugyanaz a lényeg, de most épp az Audi vezérigazgatója ejtette el egy interjúban, hogy hamarosan ezen változtatnak, minden autó egyedi külsőt, vagy egyedi külső jegyeket kap.
Hirdetés

Rupert Stadler azt is elárulta, hogy a nagy egyezőség leginkább a kínai piac behatásai miatt lehetséges, hiszen ott mindenki azt akarja, hogy egy Audi messziről is Audinak tűnjön, teljesen mindegy, hogy mekkora. Hogy az új szellemiség vajon mennyire változtatja majd meg a készülő modelleket, arra egyelőre nincs konkrét példa, de valójában azért kitalálható, hogy továbbra sem lesz köztük nagy különbség. Nagyjából annyi egyediségre számíthatunk, mint a Q2 esetében, ami olyan vonásokat kapott, amit előtte egyik modell sem, mégis teljesen jól beazonosíthatóan Audi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?