Szedán testvérének arcával frissült az Audi Q5

Az Audi közepes méretű SUV-jának, a Q5-nek is jól áll az új stílus, de technológiailag is fejlődött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Világelsőként OLED hátsó fényszórókkal érkezik az A4-re elölről erősen hajazó új SUV, és bár megújult az infotainment rendszer, a nehézsúlyú Audik tripla képernyőjét nem kapta meg.

Kívül és belül is ráncfelvarráson esett át a BMW X3 és a Mercedes-Benz GLC riválisa, az Audi Q5. A manapság igencsak homogén márkaarculatok korlátain belül azért felismerhetően új külsőt kapott a közepes méretű SUV, főleg elölről - már legalábbis a kimenő modellhez képest, az Audik között nem számít nagy újdonságnak ez az arc, hiszen az Audi A4 orr-része majdnem ugyanígy néz ki. A fényszórók formája gyakorlatilag egy az egyben a szedánról költözött át, csupán a menetfény grafikáján változtattak. A hűtőrács is tipikusan audis, csak mivel SUV-ról van szó, nyolcszögletű, míg a szedánokon hatszögletűek díszelegnek, a méhsejt mintázat viszont itt is megjelenik (legalábbis a magasabb felszereltségi szinteken). A két oldalsó légbeömlő magasabbra nőtt elöl, ennyivel nagyjából ki is merült az újdonságok listája elöl.
Hirdetés
Oldalnézetből valószínűleg csak az Audi tervezői tudnák megkülönböztetni a ráncfelvarrottat az elődtől, és hátul is csak finomításokat találunk: csupán a fényszóró grafikája alakult át. A technológia viszont nagyot lépett előre, a gyár elmondása szerint ugyanis a világon először a Q5-ön kerül autóba OLED hátsó lámpa. Az organikus LED fényszóró előnye, hogy egyetlen adott fénytest különböző formákban tud fényleni, majdnem mint egy képernyő. Ezt pedig ki is használják az Audinál: a csúcsverzió Vorsprung kivitelben háromféle grafika közül választhatnak a vásárlók, ráadásul mindegyikhez saját stílusú üdvözlő fénytánc jár, amikor a slusszkulccsal kinyitják az autót. Az öncélú villogáson, avagy személyiségünk szabad kifejezésén kívül biztonsági funkciója is van a lámpának, leparkolt állapotban például felvillan, ha az autó kétméteres körzetébe kerül egy másik jármű, így könnyedén észrevehető. Az autó méreteit tekintve nem nőtt nagyot, csupán a hossza lett 19 mm-rel nagyobb, de ez is csak a lökhárítók változásának köszönhető, a beltér nem lett tágasabb. Technológiailag viszont annál fejlettebb lett, a központi képernyő már alapáron 10,1 colos (az eddigi 7 vagy 8,3" helyett). Emellett érintéssel is irányíthatjuk már - sőt, igazából csakis úgy, a tekerőtárcsa a középkonzolról eltűnt, a hangvezérlés pedig magyarul nem működik. Első ránézésre viszont kissé kényelmetlennek tűnik ez, az A6-A7-A8-ból, illetve a nagyobb Q modellekből ismert tripla, középkonzolba épített képernyős megoldás nem vándorolt le idáig, így kissé messze lehet majd a műszerfal tetejére került képernyő. A műszerblokk viszont már alapáron digitális, az autóiparban az egyik legjobb, az autó pedig mindenhez csatlakozik, amihez csak tud (internethez, telefonhoz). A Google térképét már láthattuk korábbi Audikban is, ám még ma is modernnek hat, újítás viszont, hogy a folyamatosan frissülő forgalmi információk már a párhuzamos sávok haladási sebességét is figyeli, így nem kell amiatt aggódni, hogy mindig az a sáv a leglassabb, amiben éppen vagyunk.
Hirdetés
Erőforrások terén egyelőre dízellel indulnak az új Q5-ök, egészen pontosan a 40 TDI modellel, amiben egy kétliteres négyhengeres ad le 201 lóerőt. Ezzel a 100 km/h-s sprint mindössze 7,6 mp-ig tart - pontosan addig, ameddig a nagyobb motorral szerelt, eggyel magasabb kategóriájú SUV-oknak is tartott még nem is olyan régen, például a BMW X5-nek tíz éve a népszerű 30d kivitelben. A menetteljesítmények tehát fejlődnek, csakúgy, mint a hatékonyság: a lágy hibrid technológiával, az AdBlue adalékkal, illetve az útviszonyokat a gyorsuláskor-lassuláskor előre figyelembe vevő navigációval jelentősen csökken a fogyasztás. Később azonban még konnektoros hibrid modellek is érkeznek, ha valaki még zöldebben szeretne közlekedni. Még az összkerékhajtáson is finomítottak, hogy csak akkor hajtsa mind a négy kereket, ha arra valóban szükség van - egyébként csak az első kerekek hajtanak, autópályán pedig lekapcsolt motorral is tud vitorlázni az új Q5. A ráncfelvarrott modellt pár hónapon belül már lehet is rendelni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?