Összkerékhajtás is megjelent az Audi Q4 e-tron palettáján

Az Audi új villany SUV-jára is felkerült a quattro logó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit kisebb hatótávval, de már felkerült a palettára az összkerékhajtású Q4 e-tron is az Audinál

Jelenleg a Q4 e-tron Sportback 40 jelölésű modell büszkélkedhet a legnagyobb hatótávval, ami papíron 534 kilométert jelent. Ennél csak egy kicsit kevesebb az összkerékhajtású változat hatótávja, hiszen az 490 kilométer a gyártó adatai alapján. Viszont a Sportback 40-ben csak a hátsó tengelyt hajtja egy villanymotor 204 lóerős teljesítménnyel, míg az összkerekes 45 e-tron quattróban már két villanymotor mozgatja az autót, így az első tengelyre is jut hajtás. Ezek együttesen 265 lóerőt biztosítanak, amellyel a 0-100-as sprint csupán 6,9 másodpercbe telik, a végsebességet pedig 180 km/h-ban korlátozták. A Q4 45 e-tron németországi indulóára 50 900 euró, ami körülbelül 18,3 millió forint. A hazai konfigurátorban még nincs benne a modell, de itthon 17,3 millió forintról indul a Q4-etron Sportback ára, míg az alap Q4 e-tron, a kupés tetőív nélkül 16,5 millió forinttól elvihető.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?