Egyre kevesebb autó fogy Európában, ám itthon jelentős a bővülés

Az augusztusi hónap sem hozott fellendülést, rohamtempóban esik az új autók iránti kereslet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapjaiban rengette meg az autópiacot a tavaly szeptemberben életbe lépett, idén türelmi idejét is elvesztett WLTP szabályozás, ennek hatása még egy év múltán is érződik.

A 2008-as világgazdasági válság jócskán bedöntötte az új autók piacát, ám a 2010-es évek fokozatos fellendülést hoztak. Hazánkban ugyan még mindig tart a lendület, azonban Európát nézve már nem lehetnek bizakodók a gyártók. Elemzők szerint a dízelbotrány, majd a WLTP ciklus által rivaldafénybe került károsanyag kibocsátás miatt jócskán vesztettek népszerűségükből a négykerekűek, a vevők egyre kevésbé érdeklődnek az új autók iránt. De mit mutatnak a számok? A nyár utolsó hónapjában kicsivel több mint egymillió autó fogyott, pontosan 1 070 276 új autóra került rendszám az Unióban, ami 8,7%-os csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. A típusok rangsorában nem meglepő módon továbbra is a Volkswagen Golf tanyázik az első helyen, a kompakt modellből annak ellenére fogyott 26 411 példány (ez 23,6 %-os visszaesés tavalyhoz képest), hogy a hetes Golf már kifutó típusnak számít. A második helyre a Dacia Duster futott be, a 2017-ben megjelent második generációs modellből 10%-kal többet vittek haza, a 19 451 eladott példány pedig ezüstérmet érdemel. A dobogóra két Volkswagen is felfért, ugyanis a bronzéremnek a VW T-Roc a jogos tulajdonosa, amely 27%-kal tudta növelni eladásait, 18 282 darabra volt igénye a piacnak.
Hirdetés
Hiába tombol az SUV láz, azért a kisautó szegmens is keresett a vevők körében. A dobogóról épp csak lecsúszó Dacia Sandero kis mértékben tudta növelni az eladásait (+2,5%, 17 764 db), viszont az ötödik helyet birtokló VW Polo eladásai jócskán visszaestek (-21%, 16 692 db). A márkák rangsorában a 13%-os csökkenés ellenére is a Volkswagen birtokolja az első helyet (128 ezer db), a második helyhez viszont a Volkswagenhez képest fele annyi értékesített autó is elég volt, jócskán lemaradva a Fordé lett a második hely (63 ezer db), majd szorosan utána a Mercedes következik, a német prémium autógyártó csupán 127 darab autóval kevesebbet értékesített a Fordnál. A márkákat és a típusokat vizsgálva jól látszik, hogy az első 25 márka közül csupán 8 tudta növelni az eladásait, a típusok tekintetében is hasonló a helyzet, az első 25 modell közül 9 eladásai növekedtek, legnagyobb mértékben az itthon is rendkívül népszerű Suzuki Vitara eladásai nőttek, 111%-kal lett keresettebb japán-magyar modell. Az európai országokat vizsgálva Magyarország igen előkelő helyen végzett, augusztusban a második legnagyobb növekedés hazánkban történt, itthon 20,7%-kal több új autóra volt igény mint tavaly, minket csupán Görögország előz meg. A vizsgált 27 európai országból csupán négyben bővült a piac (Görögország, Magyarország, Svédország és Horvátország), a két legnagyobb csökkenést pedig Spanyolország (-30%) és Litvánia (-32%) könyvelheti el.
Az egész éves - európai - eladási számok nagy valószínűséggel alulmúlják majd 2018 hasonló mutatóit, kérdés, hogy mikor indulhat újra növekedésnek a piac, ám nem adhat bizakodásra okot, hogy több autóipari beszállító is lassulásra számít, ami az autóiparban jelentős szerepet betöltő hazánkat is negatívan érintheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?