Új motort és régi nevet kaphat a BMW M5

Az eddiginél is erősebb lehet a BMW M5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelenleg kétféle teljesítménnyel választható a BMW M5, ám az új blokk a lökettérfogat-csökkentés ellenére a mostani csúcsváltozatnál is erősebb lehet.

A G30-as kódjelű ötös BMW 2017 óta van gyártásban, az M5 verzió pedig tavaly csatlakozott a kínálathoz. A csúcsverzióból rögtön kétféle kivitel is választható, aki kevesli az alap M5 600 lóerős teljesítményét, annak találták ki az M5 Competition modellt, ahol a 4,4 literes V8-as teljesítményét 625 lóerőre emelik. Az új motor a pletykák szerint “csupán” 4 literes lökettérfogattal jön, ami a kínai adózási rendszer szempontjából optimális választás, ugyanis az ázsiai országban súlyos terheket kell fizetni négyezer köbcenti felett. Az új, autóipari források szerint S68-as jelzéssel debütáló blokkot nem nulláról kezdték el fejleszteni, hanem a jelenlegi, 4,4 literes, S63 kódjelű blokk módosított változata lehet.
Hirdetés
A BMW vélhetően megtartja a hengersorok közé épített duplaturbós felépítést, ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy az új blokkot 48 voltos könnyű hibrid hajtással kombinálja a gyártó. A névválasztás tekintetében a múltjából merített ihletet a bajor gyártó, ugyanis vélhetően BMW M5 CS néven érkezhet az újdonság. A CS jelölés már a hatvanas évek végén is felbukkant a BMW kínálatában, az akkori értelmezés szerint a Coupé Sport rövidítése volt, bár az M5 esetében kupéságról nem lehet beszélni, de sportosságról annál inkább. Találgatások szerint az M5 CS a kínálat legerősebb modellje lehet, amihez mindenképp 625 lóerő feletti teljesítmény szükséges. A csúcsok csúcsát képviselő kiadás a modellciklus második felében csatlakozhat a kínálathoz, mivel a típus jövőre már négy éves lesz, így akkorra várható a félidős frissítés, ám unalmasnak a következő 3-4 év sem ígérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?