Halottak, majd mindenszentek napja? Benzinár-emelés lesz!

Az egyik üzemanyagfajtából érdemes a hosszú hétvége előtt tankolni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

November 1-je ünnepnap, mindenszentek ünnepe, majd halottak napja következik. Az viszont nem épp ünnepi, hogy a benzinkutakra újabb drágulás érkezik.


E héten a szerdai üzemanyagár-emelést megúsztuk ugyan, ám hiába ünnepnap a péntek, a Holtankoljak.hu értesülése szerint aznap azért még érkezik egy drágulás a töltőállomásokra. A drágább gázolaj ára változatlan marad, ám a benzin ára literenkénti 2 forinttal emelkedik, csökken tehát a két üzemanyagfajta közötti árkülönbség.
Hirdetés
Marad tehát a gázolaj 406 forintos literenkénti átlagára, a 95-ös benziné pedig 380 forintra emelkedik. Nem egy óriási változás, egy 50 literes tankolás esetén épp egy 100-as maradhat a zsebünkben, ha (adott helyen) még péntek előtt tankolunk. Most is igaz, hogy a tankolás idejénél sokkalta fontosabb annak helyére figyelni, ugyanis az egyes töltőállomások között akár literenkénti 50 forintos árkülönbségek is adódhatnak, így a gázolaj ára a drágább helyeken (például az autópályák mentén) a 2012-ben (átlagár szerint) adódott 450 forintos csúcsszintet is elérheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?