Vízlepergető kárpit és szívómotor, debütált az új Nissan Serena

Az egyterű Nissan a hatodik generációhoz ért, a szívómotor mellett hibriddel is kérhetik a vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A japán vásárlóknál továbbra is a praktikum és a helykihasználás az egyik legfontosabb szempont, az új Nissan Serena mindkét területen brillírozik.

Itthon sem ismeretlen a Nissan Serena, az első generációt hazánkban is forgalmazták, az 1991 és 2001 között gyártott típus meglehetősen tartós, nem véletlen, hogy még mindig számos példánnyal találkozni az utakon. Az első nemzedék kifutásával nem érkezett folytatás, legalábbis Európába, Japánban azóta is egymást váltják a generációk, a 2023-as modellévű típus immár a hatodik.
Hirdetés
A lényeg három évtizede változatlan, a közepes méretű egyterű a lehető legnagyobb helyet nyújtja, számos praktikus ötlettel kiegészítve. A mi szemünknek kicsit furcsa ez a fajta szögletesség és a szoknyák jelenléte egy buszlimuzinon, de Japánban ezzel nem lóg ki a konkurensek közül. A dizájn drasztikus újítást nem hozott az ötödik generációhoz képest, valószínűleg a kereslet nem indokolt nagyszabású alakítást, inkább csak a jelenlegi arculathoz igazították a formát. A Serenát kétféle hosszúságban gyártják, a rövidebb 469, a hosszabb 476,5 centi, érdekesség a kétféle szélesség (1,695 és 1,715 méter). Ahogy a külső, úgy a belső tér is nőtt az előző generációhoz képest, a fedélzeten maximum 7 vagy 8 fő szállítható, minden utasnak jár pohártartó és USB töltő, a mobilnetet kímélendő fedélzeti wifivel is rendelkezik a Nissan. A tolóajtókat villanymotor mozgatja, melyek láblendítésre is nyílnak, a csomagtérajtó kétféleképpen nyitható. A Serena képes autópályán és parkolás közben önmagát irányítani, a parkolóhelyre történő beállást is képes megjegyezni.
Hirdetés
Motorból kétfélét kínálnak, a kétliteres szívómotorhoz nem jár elektromos segítség, a maximális teljesítmény 150 lóerő, a váltó csak fokozatmentes lehet, a négykerékhajtás feláras. A hibrid kivitelbe egy 1,4 literes háromhengeres szívómotort építenek közvetlen befecskendezéssel (98 LE), a villanymotorral együtt viszont 163 lóerő a maximum, az összkerékhajtás itt nem opció. A Serena kifejezetten olcsó, az indulóár átszámítva nagyjából 8 millió forint, a hibrid ára 12 millió köré várható, sajnos csak Japánban várható a forgalmazás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?