Egymásnak feszült az összes Skoda RS, mutatjuk a győztest

Az elmúlt 20 évben benzines, dízel és elektromos modell is megkapta sokat sejtető jelölést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az első újkori Octavia születésével egy új RS vérvonal is világra jött, ám a Skoda csínján bánik az emblémával, eddig mindössze nyolc modell tudhatja magáénak a vérpezsdítő betűket.

Kellemesen dinamikusak az RS Skodák, de azért nincsenek túlságosan kihegyezve, így a hétköznapokban jól használhatók a sportmodellek

A kilencvenes években a Volkswagen új életet lehelt a Skodába, a megújuló cseh márkának a presztízsén is javítani kellett, amihez szükségesnek látták a sportmodellek bevezetését. Az újkori RS jelölés 2001-ben az Octavián jelent meg először, a kompaktot 1,8 literes turbómotorral szerelték, a 180 lóerős modell még a hazai rendőrség kötelékében is megjelent. A hagyományt a második nemzedék vitte tovább, a motor kétliteresre, a teljesítmény 200 lóerőre nőtt, a dízelek népszerűsége miatt gázolajos RS is megjelent 170 lóerővel. A harmadik generációnál is megmaradt a benzin-dízel páros, a szikragyújtású kétliteres 220-245, a dízel 184 lóerővel mozgatja az Octaviát. A jelenlegi kapható modell sem gyenge, a benzines 245, a dízel 200 lovas.
Hirdetés

Hiába az Enyaq a legerősebb, a két tonna feletti súly nem tesz jót a dinamikának. Egy 130 lovas dízel kisautó ma már a sci-fi kategóriába tartozik, pedig így indult a Fabia RS-ítése

Kisebb méretben is készült tüzes Skoda, a Fabia első két generációját vadították meg a csehek. A régebbi modell a legendássá váló 1.9 PD TDI blokkot kapta, amit 130 lóerősre húztak fel. A második és egyben utolsó Fabia RS-nél kidobták a dízelt, helyét az 1,4 TSI vett át 180 lóerővel. A divatnak a Skoda sem mondhatott ellent, így a Kodiaq SUV is bekerült a nemes családba. Az RS emblémát hordó modell hajtásában nincs újdonság, az Octaviában is megjelenő 245 lovas kétliteres blokk hajtja a nagy mackót. A család legújabb, egyben első elektromos tagja az Enyaq RS iV, a típus legerősebb változata két villanymotorjával valósítja meg az összkerékhajtást, a teljesítménymaximum 299 lóerő. A befutók sorrendje többé-kevésbé az évjárat szerint alakult, azonban az harmadik Octavia beragadt a rajtnál, így utolsó lett, de az ismétlésben szépített. Második nekifutásra a hármas Octavia lett az első, a második az Enyaq, a dobogó utolsó fokára a jelenleg futó Octavia kapaszkodott fel, a régebbi Fabia mindkétszer utolsóként végzett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?