Továbbra is mélyrepülésben a dízelek

Az első negyedéves adatok is a dízelek zuhanásáról árulkodnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, megállíthatatlan a dízelmotorok népszerűségvesztése. A gázolajos erőforrások balsorsa viszont a hibridek öröme.


Európában egyre kisebb az érdeklődés a dízelmotoros autók iránt, ami tisztán kiolvasható az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adataiból. Az idei első negyedévben 17 százalékkal kevesebb dízel személyautót adtak el a tavalyi év azonos időszakához képest. Az összeladások tortájából 37,9 százalékos részesedést haraptak ki, miközben a benzinmotoros autók piacrésze 55,5 százalékra nőtt, ami 14,6 százalékos növekedés tavalyhoz képest.
Hirdetés

Érdekes, hogy a piaci elemzők erre egyáltalán nem számítottak egészen a Németországban kipattant dízelbotrány kezdetéig. Ezek alapján úgy tűnik, alapjaiban rengette meg a dízelmotorok iránti bizalmat a csalás. Bár sok helyen a vásárlói tudatosság és a környezeti felelősségtudat számlájára írják a hibrid és a plug in hibrid modellek népszerűsödését, azért ne legyünk naívak. Inkább az előbbi tényező játszhat szerepet, hiszen egy autó fenntartásának költségei a legfontosabb szempontok között szerepelnek a vásárlásra készülve, háttérbe szorítva a környezeti terhelés kérdését. Ugyanakkor az adórendszer ésszerűsítése könnyedén terelheti a tisztább üzemű autók felé a vásárlókat, ezt láthatjuk például Hollandiában, ahol már évek óta igen népszerűek a hibridek, esetükben ugyanis nincs az autókra fizetendő útadó (road tax).

A full hibridek száma 22,9 százalékkal nőtt Európában, viszont, ha csak a magyar piacot nézzük, itt 57,8 százalékos a növekedés! Érdekes még, hogy az öt legnagyobb európai piac közül Németországban nőttek a legnagyobb mértékben (+65,7%) a hibridek eladásai, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben a dízeltechnológia egyik legnagyobb fellegváraként tekinthettünk az országra.

Az Európai Unió és az EFTA piacait együtt vizsgálva megállapítható, hogy összesen 145 241 darab hibrid járművet értékesítettek, ám elsőre megdöbbentő, hogy ebből 125 400 darab a Toyota emblémáját viseli. Viszont jobban belegondolva érthető ez a nagy arány, ugyanis a japán márka tudatosan tolta előtérbe a hibrid modelljeit a különböző piacokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?