Hétvégén újra Concours d’Elegance Balatonfüreden

III. Balatonfüred Concours d’Elegance

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvan a pünkösdi program. Harmadik alkalommal rendezik meg Közép-Európa legrangosabb oldtimer versenyét a Balaton partján.


Hétvégén kerül megrendezésre Magyarország, de talán Európa egyik legrangosabb oldtimer rendezvénye, a III. Balatonfüred Concours d’Elegance. A rendezvény rangját, színvonalát mi sem mutatja jobban, minthogy az idén 50 éves FIVA sok száz programjából nemzetközileg kiválasztottak 30-at, köztük a III. Balatonfüred Concours d’Elegance eseményt, amely ezáltal UNESCO védnökség alá került. A szervezőknek sikerült igazán méltó helyet választani az autók kiállítására, hiszen a balatonfüredi partszakasz gyönyörű hátteret ad minden évben a legendás daraboknak. Azt gondolhatnánk, jó-jó, ide biztos csak a kiváltságosok juthatnak be. Azonban téved, aki így gondolja, hiszen

a belépés mindenki számára lehetséges, ráadásul ingyen.

Akár négymilliárd forint összértékű autók mellett sétálhatunk majd, és lesz jó néhány autós szívet melengető jármű - ha nem az összes. Aki már most kíváncsi a felhozatalra, az csemegézhet az online katalógusban.
Hirdetés

Mivel a rendezvény egyik főszervezője a BMW, ráadásul ez is a 100. évfordulós rendezvénysorozatuk része, ezért komoly programokkal készülnek. A műsorból egyébként külön kiemelném, hogy szombat este megvilágításban állnak majd az autók a Balaton parton, ami biztos csodálatos élmény lesz. Akiknek ezek az infók nem lennének elég vonzóak, azoknak ajánlom tavalyi beszámolónkat. Nincs is jobb lehetőség, ha autók között szeretnénk eltölteni a pünkösdi hétvégét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?