Így készül minden idők legzseniálisabb 190-es Mercije

Az év legizgalmasabb átépítésébe kaptunk most betekintést, két Merciből készül egy!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kevesen mernek belekezdeni efféle átépítésbe, mert a belefektetett anyagi forrás és energia előre szinte beláthatatlan. Most viszont elkészül egy 190-es Merci egy nála évtizedekkel fiatalabb autó alapjain.


Elképzelted már valaha a kedvenc veteránodat, vagy youngtimeredet valamelyik generációkkal frissebb modell technikájával? Én a 3-as BMW-vel vagyok úgy, hogy ha vödörrel kéne önteni valamibe a pénzt, akkor az egy E36 lenne az új 3-as komplett padlólemezére áthúzva. Na, a Piper Motorsportnál valaki rendelt hasonlót, csupán a másik német prémiummárka termékeiből. A tervekben egy 2008-as modellévű C 63 AMG technikájával megépített 190E Evo II szerepelt öt évvel ezelőtt. Igen, öt éve rendelték meg azt az autót, ami mostanra állt össze. A Piper Motorsportnál versenyautók építésével foglalkoznak, de ez a kihívás tetszett nekik, így bevállalták, ám a megfelelő donorok és az átépítés folyamatának összeállítása rengeteg időt vett igénybe, de azt hiszem, megérte.
Hirdetés

Mindkét autót lehámozták a saját alvázáról, önhordó karosszériás autóknál ez nem túl egyszerű feladat. A több mint 20 éves 190-esé ráadásul nem sérülhetett, ehhez egy elég bonyolult segédkeretet építettek, majd az egész karosszériát egyben emelték le a padlólemezről. A C 63 tengelytávján kurtítani kellett, de széltében nagyjából megfelelt, némi zártszelvény és acéllemez pótlásával pedig összerakták a két autót. Acélcsővel erősítették meg a 190-es oszlopait, a tűzfal, a padlólemez, a nyúlványok, motortartók innentől kezdve a C 63-ból származnak.
A nyomtáv persze szélesebb, mint a 190-esé, de pont jól kiadta az Evo II látványos szélesítéseivel, így az autót összerakva elsőre semmi különleges nem látszik rajta. Az utastér még csak részlegesen készült el, a műszerfal a C 63-ból érkezett, a középkonzol egyedi lesz, az ajtókárpitok megoldását egyelőre nem tudni. A C 63 motorja alsó hangon kétszer akkora, mint a 190-esé volt, ereje is közel kétszerese az Evo II-höz hasonlítva, ám ezen a V8-ason még van egy vízhűtésű kompresszor is. Egyedi kipufogórendszer került alá, a kompresszor hűtőjét pedig a csomagtér alá vezették. Vélhetően az év legzseniálisabb átalakítása lesz, ha még 2019-ben elkészül, de azt mondják, innen már közel a vége, ugyanis a karosszériát már lefényezték és a technika is összeállt, ha pedig elkészül, közzéteszik a teljesítményadatokat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?