Álruhába bújva mutatták meg a BMW elektromos luxusszedánját

Az i7 fejlesztése az utolsó fázisba ért, jövőre érkezik a BMW elektromos zászlóshajója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljesen megújul a BMW legnagyobb luxusautója, ami 2023-tól kezdve két irányba ágazik, a villanyhajtású i7 mellett a hagyományos hetes új generációja is megérkezik.

A BMW egészen nagy magabiztossággal állítja, hogy az i7 képében mutatkozik be a világ első elektromos luxusszedánja. Az állítástól függetlenül nem légüres térbe érkezik az i7, a kategóriában szinte már veteránnak számító Tesla Model S jókora hatótávval és dinamikával rendelkezik, a Mercedes-Benz EQS-ről nem is beszélve, bár mindkét modell igazából ötajtós. Az álcázott i7 sok újdonságot nem mutat, az eddigi hetesekhez hasonló a forma, persze a pontos részleteket még nem mutatják. Az akkumulátorok elhelyezkedése miatt a megszokottnál kicsit kisebb a hasmagasság, de ebben az autópálya-faló kategóriában ez nem igazán hátrány.
Hirdetés
A gyártó magáról a modellről szinte semmi sem árult el, inkább a tesztelés körülményeit ecsetelte. A több tízezer kilométeres teszt alatt a városi araszolás mellett hegynek felfelé, extrém forróságban is meghajtották az i7-et, de a nagy tempóval való száguldozást is alaposan kipróbálták. Pletykák szerint kezdetben 120 kWh-s akkumulátorral készül a villany hetes, és akár 700 kilométert is kibír egyetlen töltéssel. A csúcsverzió találgatások szerint három villanymotorral és 750 lóerővel készülhet, ami ugyan elmarad a Tesla Model S kicsit több mint 1000 lóerejétől, de közúton ekkora teljesítmény is feleslegesen sok. Úgy tűnik, még nem érett meg a helyzet arra, hogy a 7-es (és a Mercedes S-osztály) nyugdíjba vonuljon, ez az évtized még a villany- és dugattyús motorok párhuzamosságáról fog szólni a csúcskategóriában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?