Luxuskivitelt kap a Renault Scenic

Az Initiale Paris felszereltségű Scenic bőrbelsőt és lilás fényezést kap

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb felszereltségi szinttel bővül a Renault Scenic kínálata, méghozzá a csúcs Initiale Paris csomaggal. Káprázatos fényezés és akár hét pihentető bőrfotel is lehet a fedélzeten.


A legkomolyabb felszereltségi szint a Renault modelljeinél az Initiale Paris. Szinte mindegyik modelljüknél elérhető, legutóbb a frissített Captur is megkapta, most pedig már az új Scenic és Grand Scenic is elérhető csúcsfelszereltségben. A külsőségekre is ad, méghozzá itt is elérhető a lilás beütésű Améthyst Black fekete fényezés, amit már az Espace-on és a Talismanon is láthattunk élőben is. Emellett sajátos, apró krómdarabkás hűtőrácsot kap Initiale Paris felirattal, ez egyébként több helyen is megjelenik a karosszérián.
Hirdetés

A belső is hasonlóan luxusszagú, az üléseket bővebben párnázzák, és fekete, vagy több árnyalatú fokozatosan sötétedő Nappa bőrbe húzzák. Az első elektromos állítású fotelek ráadásul fűthetőek és még masszázs funkciót is adnak, ezen a szinten már alapáron. Bőrborítású a kormány és a váltógomb is, a középkonzol pedig egyedi lakkozott betétet kap. Ami még a belsőt illeti, az az extrakínálat, az Initiale Paris már színes head-up kijelzőt kap, valamint magától is képes parkolni. Motorkínálatában csak a legerősebbek kapnak helyet, 130 lóerős benzinessel, illetve 130 és 160 lovas dízellel lesz elérhető, a gyengébbekhez hatfokozatú kézi váltót is csatolnak, a legerősebb viszont mindenképp 6 fokozatú duplakuplungos automatával jön. Egyelőre csak a francia árai ismertek, hamarosan hazai árlistája is elérhető lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?