Szikrázó szigony? – Villanyautót fejleszt a Maserati

Az olasz sportautó-márka sem halad tovább a szembeszéllel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mélyen a zsebébe nyúl a Maserati, hogy kifejlessze villanyhajtású típusait.

Kereken ötmilliárd eurót szán a Maserati arra, hogy a palettáján megjelenjenek a hibrid, illetve a tisztán villanyhajtású autók. Ám mindenkit igyekeztek megnyugtatni, hogy a sportos génekről sem kell lemondaniuk a márka ügyfeleinek.
Hosszú ideje változatlan már a Maserati kínálata, ám hamarosan érkezik a várva várt új sportkupé, amelynek még nem árulták el a nevét. Viszont szinte biztosra vehető, hogy a 2014-ben bemutatott Alfieri tanulmányautó alapján készül, szóval hasonló járműre kell számítani. Az már biztos, hogy a modenai gyárban készül majd és az első fecske lesz a márka új, „villanykorszakában”, így egyszerre kínálnak belőle könnyű hibrid, konnektoros hibrid és tisztán elektromos hajtású változatot. Modena mellett egyébként a másik két gyárban, Torinóban és Cassinóban is készülnek majd részben vagy egészen villanyhajtású gépek, köztük a D-szegmensbe érkező szabadidő-autó is, ami szintén kap majd elektromos motort.
Hirdetés
Az új SUV, ugyanazon a gyártósoron készül majd Cassinóban, amelyen az Alfa Romeo Stelvio is, amiből sejthető, hogy ugyanarra a platformra épül. Emellett a gyárban 800 millió eurós fejlesztést hajtanak végre az új típus érkezésével együtt. A tervek szerint 2021-ben gördülhetnek majd le az első előszériás példányok a szalagról.
Torinó szintén kap 800 millió eurót a gyár fejlesztésére, innen ugyanis a GranTurismo és a GranCabrio következő generációi érkeznek majd. Előbbi 2021-ben debütál, utóbbi pedig 2022-ben. Viszont az első hibrid Maserati a jelenlegi Ghibli lesz, amely az új hajtáslánccal már jövőre megjelenhet a piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?