Olasz vezér vette át az Opel hazai irányítását

Az Opel Southeast Europe új vezérigazgatója Enrico De Lorenzi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új vezérigazgatót ünnepel az Opel Southeast Europe. A Budaörsi székhelyen dolgozó Enrico De Lorenzi már tapasztalt, a spanyolországi Opel éléről váltott, de volt a Nissannál és a Fiatnál is.


Az Opel Southeast Europe ma bemutatta a szervezet új vezérigazgatóját. Dr. Enrico De Lorenzivel mi is találkozhattunk a budapesti rendezvényen, hiszen az olasz származású tapasztalt igazgató Budaörsön tölti be posztját. Elődje, dr. Wolf Károly továbbra is az Opelnél marad, de más projekthez kötelezte el magát. Az új vezérigazgató 25 éve dolgozik az autóiparban, De Lorenzi az olaszországi Nissan képviseletnél kezdett, majd a Fiathoz igazolt. 2005-óta dolgozik az Opelnél, 2010-ig a görögországi, 2010-től mostanáig pedig az Opel Spanyolország igazgatója volt. Hét év után új kihívásokra vágyott, amit véleményei szerint az Opel Southeast Europe irányítása alatt lévő 14 országért való felelősség meg fog hozni. Lorenzi párjával Magyarországra költözött, két nagykorú gyermekük van, 22 éves fiuk munkája miatt Spanyolországban maradt, 19 éves lányuk viszont Angliában tanul, később vélhetően ő is csatlakozik majd hozzájuk.
Hirdetés

Idén az Opelnél rengeteg változás történt, kezdve a legnagyobbal, mikor bejelentették, hogy mostantól nem a General Motors, hanem a francia PSA csoport az új tulajdonos. Még a bejelentés előtt megérkeztek az X modellcsalád darabjai, a Mokka X-et már ismerjük, alá érkezett a Crossland X, ami ugyan már elérhető hazánkban, a nagyközönség számára épp ezen a hétvégén lesz lehetőség kipróbálni. Eddig 653 megrendelés érkezett, a nyílt hétvégét követően nagy ugrásra számítanak. A család legnagyobb tagja, a Grandland X októberben érkezik Magyarországra, piacon van már viszont az Opel új nagyautója, az Insignia második generációja, amire 566 megrendelés érkezett eddig, nem meglepő módon túlnyomórészt flottás. Az európai számok impozánsak, míg a Crossland X-re 55000 megrendelés érkezett, addig az Insigniára már 60000. A hazai számok tekintetében az első nyolc hónapot tekintve az Opel mind összesítettben, mind személyautó eladásokban a harmadik helyen áll 7315 kiértékesített autóval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:44
    Permalink

    A Mennyország az, ahol az angolok a rendőrök, a franciák a szakácsok, a németek a technikusok, az olaszok a szeretők és az egészet a svájciak szervezik.
    A Pokol az, ahol a németek a rendőrök, az angolok a szakácsok, a [b]franciák a technikusok[/b], a svájciak a szeretők és az [b]egészet az olaszok szervezik[/b]

    Az Opelnél a pokol elkezdődött ?! 🙂

  • 2017.10.27. at 14:44
    Permalink

    Nem akarok nagyon károgni, de ha egy olaszt ültetnek be vezérnek az a vég kezdete.
    A frankfurti szalonon a bemutatót tartó így kezdte: “bonjour”, ez is elmond mindent az új tulajdonosról.
    PSA felismerés: nem elég hatékonyak az Opel gyárak, mit is mondana mást, majd mi megmutatjuk.
    Lesz itt bezárás meg elküldés rendesen, a saját kapacitást meg kitömik értelem szerűen.

Vélemény, hozzászólás?