Tűzveszély miatt visszahívják a Chevrolet villanyautóit

Az összes Chevy Boltot visszahívta a General Motors

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eredetileg csak a 2017 és 2019 között gyártott Boltokat hívta vissza felülvizsgálatra a Chevrolet, de most már kiterjesztették a 2020 óta gyártott modellekre is a visszahívási akciót. Tehát lényegében az összes Bolt "hazalátogat".

Két gyártási hibát is felfedeztek a GM szakemberei a Chevy Boltokba szerelt akkumulátorokban, amelyek tűzhöz vezethetnek, igaz csak nagyon ritka esetben. Természetesen ezt a pici esélyt sem tartja elfogadhatónak a General Motors, ezért több mint hatvanezer Bolt és Bolt EUV (Electric Utility Vehicle) modellt hívnak vissza a hibás akkumulátormodulok cseréjére. Ez pedig nem lesz olcsó mulatság a gyártó számára, hiszen körülbelül egymilliárd dollárt is eltapsolhatnak arra, hogy orvosolják a hibát. Persze úgy tűnik, nem fogja lenyelni a békát a GM, hiszen a szóban forgó akkumulátorokat az LG-től szerezték be, ezért kártérítést követelnek a dél-koreai vállalattól. Az új modulokra egyébként 8 év vagy 160 000 kilométer garanciát vállal a GM, viszont azoktól a Bolt tulajoktól, akik még nem vitték vissza modulcserére az autójukat, azt kéri a gyártó, hogy töltés után szabadban parkoljanak, illetve ne hagyják 70 mérföld alá csökkenni a hatótávot.
Hirdetés
Doug Parks, a GM globális termékfejlesztésért, beszerzésért és ellátási láncért felelős ügyvezető alelnöke elmondta az üggyel kapcsolatban, , hogy nagyon jól tudják, mennyire fontos a bizalom kiépítése a tisztán elektromos jövő felé haladva, ezért mindent megtesznek, hogy garantálni tudják ügyfeleiknek a biztonságot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?