Februárban jön az új 5-ös BMW, 13,649 millió forinttól

Az új BMW 5 ára és hazai bemutatásának időpontja is ismert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokásához hűen nem az alapváltozatokkal vezeti be a BMW az új 5-ös legújabb generációját, az 520d viszont már első körben elérhető.

Bő negyed év múlva érkezik a hazai szalonokba a friss BMW 5-ös, és már a magyar árai is ismertek. Ahogy az lenni szokott, most is a paletta középső tagjai érkeznek elsőként, így a legolcsóbb benzines, az M5 csúcsváltozat és a plug-in hibrid modell is később csatlakozik a kínálathoz. Februárban tehát két benzines - 530i és 540i - valamint két dízel - 520d és 530d - jelenik meg, és mindegyik választható összkerékhajtással is. Ezekhez nem sokkal később, már márciusban csatlakozik az M5 érkezésééig legerősebb M550i xDrive, illetve a két leggazdaságosabb modell, a plug-in hibrid 530e iPerformance, valamint a BMW 520d EfficientDynamicsEdition.
Hirdetés
A február 11-én érkező négyféle BMW 5-ös modell közül természetesen a hátsókerék-hajtású 520d vihető haza legolcsóbban, 13 649 000 forinttól. Ám érdekes módon ehhez közel kétszer akkora - 1,54 millió forintos - felárral kérhető összkerékhajtás, mint a többihez, amelyeknél csak bő 800 ezer forinttal drágább az xDrive kivitel.
BMW 5-ös sorozat alapárai 2017. február 11-től
Modell Alapár [Ft]
BMW 530i 15 209 000
BMW 530i xDrive 16 045 000
BMW 540i 17 380 000
BMW 540i xDrive 18 221 000
BMW 520d 13 649 000
BMW 520d xDrive 15 189 000
BMW 530d 16 645 000
BMW 530d xDrive 17 507 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:40
    Permalink

    Hát asszem én vagyok az a hülye aki a “köcsög” BMW-t választja… Nekem BMW-m volt, most is az van (meg a “játszós” autóm egy E85 3.0si, szóval kettő is van). De ahogy látom neked is volt (van) és ahogy látom nem voltál vele megelégedve szóval nem a levegőbe beszélsz. Érdekes hogy pont a 3asról van rossz véleményed ami annak a kategóriának az etalonja (volt?). De én vagyok az a hülye is aki pl a váltóban kicserélteti az “élethosszig jó” olajat is, cserélteti a szívósori lapkákat (illetve kompletten az egészet, mert ugye csak a pillangószelepet nem lehet) stb… Sajnos a karbantartáson sok múlik és a rengeteg külföldről behozott bizonytalan előéletű autó csak halmozza a rossz tapasztalatokat ha valaki belefut egy olyan vételébe. 10 év alatt nekem eddig háromszor gyulladt ki a hibajelzés, mindháromszor “levert” a víz: kétszer defekt (mondanom sem azzal a tudattal hogy nincs a kocsiban pótkerék nem a legjobb érzés), egyszer meg “automata váltó hiba”(ami pedig a hibás fesz.szabályzó miatt jött ki ami “filléres” egy váltójavításhoz képest).

  • 2017.10.28. at 00:40
    Permalink

    Az árlistán talán, de a tényleges árakban nagyon jól meg fog mutatkozni, hogy mennyi idős a modell, valamint hogy mennyire jól sikerült, és mennyire tartják naprakészen.

    Személy szerint annyira nehezen megkülönböztethetőnek érzem, hogy hamar bele fog futni a bajor gyártó abba helyzetbe, hogy akciózni kell. Ami persze nekünk vevőknek jó…

  • 2017.10.28. at 00:40
    Permalink

    Az lehet de az Audi és a Mercedes is 4 év vagy 200.000 km garanciát vállal az általa gyártott autókra BMW viszont csak 2 év vagy 100.000km … ráadásul ha egy árban van egy jóval értéktartóbb Mercedes Benz E osztállyal hülye lesz az aki a ” köcsög ” BMW-t választja … Mercibél alap pl az a futómű amit ha akarsz és nem automatára bízod kiegészíthetsz +200.000 ért manuális állítási lehetőséggel… a BMW nél majdnem 500.000 ft-s felárral számolnak ezért a kis ” opcióért” . Mondjuk szerintem értelme nincs mert az alap Merci futómű is remek … Ha így nézzük akkor pl egy 5-ős drágább mint egy Merci E osztály … és hát én nem biztos hogy a hibajelzésektől karácsonyfaként világító 3 as után egy BMW-t választanék …

  • 2017.10.28. at 00:40
    Permalink

    ” Ám érdekes módon ehhez közel kétszer akkora − 1,54 millió forintos − felárral kérhető összkerékhajtás, mint a többihez, amelyeknél csak bő 800 ezer forinttal drágább az xDrive kivitel. ” Az idáig sem zavart senkit hogy az 520i és az 528i lényegében teljesen ugyan az a motor annyi különbséggel hogy az 528i-ben picivel nagyobb a turbó viszont felárban 2.100.000 ft a különbség 😀 😀 😀 . Egyébként elég bátran árazták be az új 5-öst bár nem tudni az alap felszereltség mit takar ,de az E merci se drágább és azért az még mindig jobb kocsi mint ez …

Vélemény, hozzászólás?