Sötétségbe borult a hergelt Clio

Az új Forma-1-es versenyautó előtt tiszteleg a Clio R.S. 18

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei szezonban érkezik a Renault új versenyautója a Forma-1 mezőnyébe, ennek tiszteletére kicsit átruházták a legerősebb Cliót. Jól áll neki a sötétség.


Árnyékként csaphat le áldozatára a legfrissebb Clio R.S. sofőre. A különkiadás enyhén lopakodóra sikerült, a metálfekete fényezést csak néhol törik meg apró sárga kiegészítők, amik egyébként krómozottak, vagy szürkék lennének. Olyannyira lesötétítették, hogy még az emblémát is feketére fényezték, így végképp csak két határozott nappali menetfényt fogunk észrevenni a tükörben. A különleges külsőt azonban megtöri néhány érdekes részlet, mint például az első ajtókon lévő kis szürke háromszögekben feszítő R.S. 18 felirat.
Hirdetés

A Clio R.S. 18 kiadás a nemrég nálunk is járt Trophy kiadásra épül. Ez a legerősebb Clio, 1,6-os turbós motorja 220 lóerőt teljesít, 6,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t hatfokozatú duplakuplungos automata váltójának és rajtprogramjának köszönhetően. A különkiadás az idén debütáló új, R.S. 18 F1 névre hallgató Forma-1-es versenyautó előtt tiszteleg. Ezek csak külsőségek, a kis fekete játékautó erejét nem húzták feljebb, értékes és ritka lehet később, a követhetőség kedvéért pedig mindegyik egyedi sorozatszámát megtaláljuk majd a küszöb belső díszítőelemén. Az utastérben több karbon mintázatú elemet is kapott, valamint az alapját adó Trophynál feláras recsegős Acrapovic kipufogórendszert is megkapja alapáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.15. at 15:33
    Permalink

    Cikk címét elsőre olvasva azt hittem, hogy kokány tuning miatt elszállt az elektronika és se kép se hang a műszerfalon… 🙂

    Talán egy leheletnyivel lehetne világosabbra húzva az aszfalt, mert az autó így teljesen egybemosódik az elő/háttérrel.

Vélemény, hozzászólás?