Első képek az új Mazda MX-5 motorteréről

Az új Mazda MX-5 motorja: látjuk, de még nem ismerjük

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig titok, hogy milyen motorokkal jön a múlt héten leleplezett Mazda MX-5 ND. Most viszont már motorterébe pillanthatunk.


Milyen motor lesz az új, múlt héten leleplezett, negyedik generációs, azaz ND Mazda MX-5-ben? Nem vitás, hogy alacsony kompressziójú Skyactiv, de ennél többet nem tudunk róla. Még most sem, hogy a múlt heti debütálás óta felbukkantak az első "kiszivárogtatott", sanszosan mobiltelefonnal készített motortér-fotók. Nem meglepetés, hogy a hátsókerékhajtású valódi roadster hosszában épített motort kap, az viszont még mindig csak tippelhető, hogy vajon kizárólag 2,0 litereseket, netán 2.5-ös csúcsgépet, vagy 1.5-ös alapot is.
Hirdetés

A 2,0 literes mellett szól, hogy az például készen van 120 és 165 lóerősként is, viszont az 1,5 literes 100 lóereje is nyilván húzható egy kevéssel feljebb, s a 100 kilogrammal apasztott önsúlyhoz vélhetően kellően erős alapmotor lenne akár a Mazda3-ban szolgáló 100 pacis is. A 2.5-ös viszont gyakorlatilag kizárható, a downsizing idejében azért az amúgy árral szemben úszó, turbós motorok helyett sokak örömére a szívókra voksoló Mazda sem növelheti motorjai méretét. De legalább egyben biztosak lehetünk: az MX-5-ben sem várható turbós 1,0-1,2 literes, netán háromhengeres kávédaráló. A Mazda határozottan nem ebbe az irányba megy, s az egyértelműen látható az első képeken is, hogy az MX-5 motorja továbbra is négyhengeres lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?