Hivatalos: Renault alapokon érkeznek az új európai Mitsubishik

Az új Mitsubishi Lancer a Renault Megane technikájára épülhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ideje már pletykálnak a Renault és a Mitsubishi szorosabb együttműködéséről, ami most vált hivatalossá.

Igaznak bizonyultak a találgatások, amikről még februárban számoltunk be. A korábbi hírek szerint a Mitsubishi az európai piac teljes elhagyását tervezte, de a vele egy szövetségben lévő Renault ezt hevesen ellenezte. A franciák a japán márkában látták a megoldást arra, hogy ne kelljen még több munkavállalót elbocsátani, az üzemek pedig lekössék felesleges kapacitásukat. A tervek a Renault szájíze szerint alakultak, akik a két legnépszerűbb modelljüket is felajánlották a Mitsubishi számára, illetve segítenek az áttervezésben.
Hirdetés
A 2023-tól érkező modellek Renault platformon, francia technikával készülnek, de a japánok ígérete szerint az ő DNS-ük is benne lesz az autókban. Remények szerint a közös munkával a Mitsubishi újra ütőképes lesz az európai piacon, amihez mindenképp szükség van új modellekre. A Mitsubishi leendő kínálatát még nem hozták nyilvánosságra, de a találgatások már beindultak. Valószínűleg az Eclipse Cross marad a kínálat része, de nem lenne meglepő, ha az új Outlander Európába is eljönne. A Renault csak annyit említ, hogy két bestseller modelljükből készül Mitsubishi variáns, ami a Clióra és a Capturre utalhat, előbbi átadása szinte biztosan a koros Mitsubishi Space Star pályafutásának végét is jelentené. Találgatások szerint az európai Lancer is visszatérhet, méghozzá a Renault Megane alapjain. Úgy tűnik, hogy a két gyártó szempontjából win-win szituáció alakult ki. A Mitsubishi úgy maradhat az európai piacon, hogy nem kell önálló modelleket fejlesztenie, a Renault pedig a bérgyártásból profitálhat. Az a kisebbség, akik Lancer Evóval álmodnak, valószínűleg nehezen emésztik meg a Renault alapú modelleket, de az átlagvásárló szempontjából kevéssé releváns, hogy mi is lapul a lemezek alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?