Itt az új Mokka és vele az Opel új márkaarculata!

Az új Mokka az Opel formanyelv váltásának első fecskéje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Villanymotorral és méretcsökkenéssel debütált az új Opel Mokka. Merész, de ésszerű lépések!

Mintha a GT X Experimental tanulmányautó elevenedett volna meg, hiszen a Mokka rengeteget átmentett róla a dizájn terén. Az egyik legérdekesebb dizájnelem plexi mögé bújtatott álhűtőmaszk, amely igazán egyedivé varázsolja a Mokka orrát, Persze a többi részlet is stílusos, a Grandland X-eken már látott, a karosszéria színétől eltérő, fekete motorháztető is ott díszeleg rajta. Hátul szintén a tanulmányautó köszön vissza, egyszerű vonalakkal, de jól felismerhetően rajzolták meg a formatervezők az autó farát. Habár a Mokka tengelytávolsága minimálisan (2 mm) nőtt, a karosszéria hossza 12,5 centiméterrel rövidebb az elődnél, most 4,25 méter hosszú. Ettől függetlenül ugyanúgy ötszemélyes az utastér, a csomagtér pedig 350 literes.
Hirdetés
A műszerfalon sem bonyolították túl a dizájnt, a hatalmas, egybefüggőnek tűnő kijelzőegyüttes uralja a látképet. Magyarán a vezető is egy jó nagy, 12 colos, sallangmentes, digitális műszeregységről olvashatja le az adatokat.A méretcsökkenéssel a tömeget is sikerült kordában tartani, az új Mokka ugyanis modellváltozattól függően 120 kilogrammal könnyebb az előző generációnál. A villanymotoros modell akkucsomagja a padlóvázban kapott helyet, ezáltal 30 százalékkal nőtt a torziós merevség. Ez a változat rögtön a piaci bevezetéstől elérhető lesz.

Teljesítménye 100 kW/136 LE, nyomatéka 260 newtonméter. A vezető igénye szerint választhat Normál, Eco és Sport mód között, míg a csúcssebességét 150 km/h-nál limitálták, hogy kíméljék az akkumulátort, és meghosszabbítsák a hatótávot. Normál módban a Mokka-e akár 322 kilométert is megtehet a WLTP-ciklus szerint, ám Eco módban tovább növelhető a hatótáv.

100 kW-os egyenáramú villámtöltőnél (ami a Mokka-e-hez alapfelszereltség) 30 perc alatt tölthető fel az 50 kWh-s akku 0-ról 80 százalékra. Természetesen a váltakozó áramú áramforrások minden típusával is tölthető az autó, egy- vagy háromfázisú váltóárammal, akár 11 kW teljesítményig tölthető, az akkumulátorra pedig nyolcéves garancia jár. A Mokka második generációját ősztől rendelhetik meg az érdeklődők és jövő év elején érkeznek meg az első példányok az új tulajokhoz. Persze a villanymotoros változat mellett dízel és benzinmotorokkal is forgalmazzák majd.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?