Nagyfelnis elektromos crossovert villantott a Nissan

Az új Nissan neve még titok, de az elektromos "Megane" crossoverrel osztozhat a műszaki alapjain

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új modell egy 409 milliárd forintnak megfelelő értékű beruházás eredményeként érkezik. Elsősorban az európai piacra szánják, és az Egyesült királyságban, a sunderlandi üzemben szerelik majd össze, a Juke, a Qashqai és a Leaf mellett.

A Nissan még az érkező autó méreteire sem utalt, így nem tudni, hogy pontosan mekkora lesz az újdonság, a legvalószínűbb megoldás az lenne, ha a Renault hasonló méretű elektromos crossoverének a rokonáról lenne szó. Ekkor viszont felmerül a Leaf kérdése, amelytől a mai SUV őrületben túl könnyen csábíthatna el vevőket az új modell. Lehetséges viszont, hogy az eggyel nagyobb kategóriát célozza vele a gyártó, már tavaly jelezték ugyanis, hogy egy nagyobb elektromos SUV-n dolgoznak, ráadásul a CMF-EV platform tökéletesen alkalmas lenne erre is. Az akkucsomagokat egyébként az Envision AESC gyártja majd a Nissannal kötött partnerségük keretei közt, amelyhez egy 35 GWh kapacitású üzemet is felépítenek - ez körülbelül akkora lesz, mint a Tesla Nevadai akkucsomag-gyára.
Hirdetés
Az autóról alig találni hivatalos infót, sokkal többet árultak viszont el a gyártás körülményeiről. 1,38 milliárd fontos "EV36Zero" elnevezésű beruházás keretei közt fejlesztik ugyanis a 35. születésnapját ünneplő sunderlandi üzemüket az Egyesült királyságban, kimondottan az érkező elektromos crossover összeszerelésére. Ennek ellenére nem csak az angoloknál épül ilyen gyártósor: a Nissan elmondta ugyanis, hogy egy globális modellről van szó, több kontinensen is forgalmazni fogják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?