Fedélzeti kamera alapáron a PSA-tól

Az új Peugeot és Citroën modellek már mindenképp fedélzeti kamerával érkeznek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Garminnal kötött megegyezésük eredményeként olyan extrát adnak majd alapáron a PSA csoport modelljei, amit már régóta mindenki megtehetett volna, egyszerűbb lesz velük az élet.


Történtek az autós világ számára igencsak komoly bejelentések a CES-en, például az új csúcs villanyautó, a Faraday Future bemutatása. A PSA csoport, vagyis a Peugeot és a Citroën is nagy szerepet kapott, a főként autós navigációt fejlesztő Garmin jóvoltából. Eddig is voltak együttműködéseik, például a legújabb Citroën C3 fedélzeti kameráját is ők szállítják. Ez az extra az új egyezségnek köszönhetően a PSA modelljeiben már alapáron benne lesz.
Hirdetés
A szélvédő fölső részére, a belső tükör mögé szerelik a vezetéstámogató rendszerek kamerái és érzékelői mellé. A kamera automatikusan rögzít néhány percnyi felvételt, baleset alkalmával pedig tárolja az előtte lévő fél percet és az utána következő 1-2 percet. Emellett viszont fotózásra és egyéni felvételre is alkalmas, amiket akár azonnal posztolhatunk is valamelyik közösségi felületen. Mióta parkolássegítő kamerákat alkalmaznak a gyártók, kérdéses, hogy azok mellékesen miért nem készíthetnek felvételt is. Így a jövő PSA modelljeivel történt balesetek könnyebben elemezhetők és értékelhetők lesznek, érdemes lenne több gyártónak is felkarolni az ötletet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:55
    Permalink

    Primitív társaság amelyik tiltja a kamerát. Milyen alapon?
    Feltenni, megosztani a felvételt már más kérdés, de kinek mi köze hozzá egyébként?

  • 2017.10.27. at 22:55
    Permalink

    Nem ismerem pontosan a szabályozást, de ha jól tudom csak náluk megy ez a szarakodás a kamerával. Ha megjelenik a kamera gyári extrakánt is, tuti idővel kénytelenek lesznek ők is beállni a sorba. Lehet a motorosok miatt tartanak ki a tiltás mellett, hogy ne oda járjanak a szerpentinekre leforgatni életük filmjét.

  • 2017.10.27. at 22:55
    Permalink

    A szabályozás úgy szól, hogy akinek az autója kamerával van felszerelve, 10.000 EUR büntetés, ismétlődés esetén 25.000 EUR. (Ezért veszem le a sajátomat.)

  • 2017.10.27. at 22:55
    Permalink

    Az autókban van kamera, bár nem GPS-es. “Eset” még nem volt, de helyzet bőven.
    Ha nyugatra megyek, leveszem – ez a Citromban nem megoldható. Egyáltalán így hogy kap rendszámot pl. Ausztriában?

  • 2017.10.27. at 22:55
    Permalink

    “Emellett viszont fotózásra és egyéni felvételre is alkalmas, amiket akár azonnal posztolhatunk is valamelyik közösségi felületen”

    Itthon ez tilos.
    Ausztriában pedig csak a kamera miatt 10.000 euro a bírság, egy ilyen posztolás után pedig jó eséllyel élete végéig másra keresne egy k. európai…

    Egyébként szvsz tényleg rég alapnak kéne lennie, vitás esetek elkerülése véget.

Vélemény, hozzászólás?