Bemutatkozott az új Skoda Fabia, és bizony nagyon ütős lett!

Az új Skoda Fabia már nem csak a VW Polo, a Golf komoly kihívója is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

22 évvel az első után itt a Skoda Fabia negyedik generációja, hasonlóan nagy gurítás, mint az első volt.

Megvan még, hogy mekkora különbség volt 1999-ben a Felicia után a Fabia? Egyenes vonalakkal érkezett, a Volkswagen Polo IV-gyel azonos műszakiságon, volt belőle szedán és kombi is, puha műszerfalával egészen újat hozott a szegmensbe, formájával pedig még ma sem mutat rosszul. Korrekt kisautó volt a második és a harmadik is, amelyek már csak ötajtósként és kombiként voltak piacon, most pedig az elsőhöz hasonlóan nagy dobásnak tűnik a tegnap este - egyelőre csak ötajtósként - leleplezett negyedik Fabia.

Elődjénél 11 centivel hosszabb, 4,11 méteres, 0,28-as alaktényezője a kategória legjobbja, nem mellesleg pedig ez az első modell a Volkswagen MQB A0 platformján.

Szélessége 4,8, tengelytávja 9,4 centivel, csomagtere 50 literrel bővült, most 380 literes. Igen, épp akkora, mint a tavaly debütált nyolcas Golfé, így bizony a nála egy kategóriával kisebb Skoda már nem csak a Polo, hanem a Golf vásárlóit is átcsábíthatja.
Hirdetés
Atletikus vonalak, szoborszerű plasztika, LED, opcióként adaptív fényszórók - sorolja a sajtóanyag, és a Fabia tényleg egészen csinos, amellett, hogy a Skodától megszokottan praktikus. Már ide is megérkezett a sofőrajtóba épített gyári esernyő, a műszerfal opcióként teljesen digitális (10,25 colos), változtatható képű. Apró geg az első ajtók apró, alsó dizájn-különlegessége: a karosszéria vonalai a cseh zászló jellegzetes háromszögmotívumát stilizálják, de legalább ilyen fontos az aktív hűtőzsalu, ami szerényebb hűtési igény esetén már 100 km/órás tempónál is 0,2 l/100 km üzemanyag-megtakarítást hoz. A beltér kapcsán beszédes adat, hogy a negyedik generációs Fabia tengelytávja és helykínálata is jobb, mint az első, 25 évvel ezelőtt érkezett Octaviáé volt. Az akár 9,2 colos, online kapcsolatot is kínáló központi képernyő is inkább a mai Octaviát vagy akár a teljesen elektromos Enyaq iV-t idézi. Már az alapverzió is 6,5 colos központi érintőképernyőt kap, de van egy köztes, 8 colos is, vezeték nélküli Apple CarPlay/Android Auto és vezeték nélküli telefontöltés, fedélzeti wifi és 64 GB-os, SSD háttértár kedvenc zenéinknek egyaránt elérhető, ahogyan Laura, a Skoda 15 nyelven beszélő virtuális asszisztense is. Azt persze kicsit fájlalom, hogy telefontöltő ide is már csak USB-C csatlakozóval érkezik.
Hirdetés
A biztonságot sok más mellett akár 9 légzsák (első, oldalsó, hátsó oldalsó és függönylégzsák, valamint a vezetőnél térdlégzsák) szolgálhatja, Isofix gyerekülésrögzítő a hátsó szélső helyek mellett az első utasülésre is kerül. Asszisztensből minden - is - elérhető: távolságtartós tempomat, sávváltássegéd, első ízben parkolóasszisztens és persze holttérfigyelő is.

A motorpaletta 1,0 és 1,5 literes, három- és négyhengeres benzineseket kínál, nem mindegyik turbós.

Az új Fabia alapmotorja az 1.0 MPI, 65 lóerővel, a csúcs az 1.5 TSI EVO, 150 lóerővel és persze hengerlekapcsolással, köztük 80 lóerős 1.0 MPI és 95, 110 lóerős 1.0 TSI is elérhető. 100 lóerős teljesítmény felett már nem 5, hanem 6 fokozatú kézi váltót kapunk, ahogyan a 7 fokozatú DSG opciója is megjelenik már a legerősebb háromhengeresnél. Az 1.5 TSI EVO már alapáron kapja a DSG váltót, s kevéssé meglepő módon vitorlázni is képes. Az előzetes adatok szerint a kombinált fogyasztási értékek 5,1-5,6 l/100 km között változnak, míg a gyorsulási adatok 7,9-15,5 másodperc között a kínálat két ellentétes végpontját tekintve. Dízelről egyelőre nincs hír, de mivel az opciós 50 literes üzemanyagtartállyal a benzinesek is simán hozhatnak 900 kilométeres hatótávot, nagy szükség sincs rá. A Skoda praktikus Simply Clever megoldásai közül összesen 43-at találhatunk a fedélzeten, ezekből 5 teljesen új, de a Fabia esetén a síkba fektethető támlájú első utasülés, az első üléstámlák hátára rakott telefontartó, a fedélzeti kamerák számára a belső visszapillantóhoz épített USB-C csatlakozó, a csomagtér kihúzható tárolórekeszei, a kesztyűtartó fedélbe tett kártya- és érmetartó, a középső alagút hátsó tárolórekesze és a rakodóperemvédő szőnyeg is újdonság.
Hirdetés
A piaci adatokat nézve a Fabia az Octavia után a Skoda második legfontosabb és legnagyobb példányszámban fogyó modellje. Az eddigi három generáció 4,5 millió eladott példányából 1,79 milliót kevéssé meglepő módon a legtovább gyártott és háromféle karosszériával kínált első hozott. Amennyire a kompakt szegmenst ostromlónak ígérkezik az idei év második felében, a márka ígérete szerint továbbra is remek ár/érték aránnyal érkező negyedik generáció, nem lenne meglepő, ha elvenné tőle az elsőséget. De vajon megeszi majd az Octaviát is? Ha van józanság a piacban, akkor talán igen, mert most már egy Fabia is minden alapigényt kielégítőnek tűnik. Persze a SUV-ok uralta a világban a józanságról talán kár beszélni...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.05. at 10:45
    Permalink

    Egy újabb ingerszegény, neokonzervatív, semmitmondó belső-külsővel rendelkező Fabia a 21. századi unalmas, letisztult autót kereső vásárlóknak. Értem én, hogy a forgalomba beolvadni kívánóknak is kell járművet gyártani, meg a nagyinak (nem bóklászhat mindenki EQS-sel), de 2021-ben ilyen autóval kijönni egy autógyártónak…az nagyon gáz. A Dacia Sandero sem lesz egy korszerű kinézetű autó, azért mert “tablet” van benne a műszerfalon. Hát ez sem! Tessék csak a belsőről kitakarni az érintőkijelzőt, kellene-e úgy? Na ugye! Persze megértem azokat, akik alapból ódzkodnak a futurizmustól, és csak gurulni szeretnének A-ból B-be. Azoknak viszont tuti jó lesz! Biztosan célba jutnak, mert semmi érdekesség nem fogja a figyelmüket elvonni az útról. És lámpalázuk sem lesz. Mert szépen beolvadnak majd a forgalomba…ahogy az eddigi Fabiák is tették…

    • 2021.05.05. at 11:15
      Permalink

      Azt írja, hogy alapverzióban is megkapod az érintőkijelzőt, úgyhogy nem értem, minek akarod kitakarni. Nem ez lesz a Fabia baja, hanem az ára – a Polót sem tudják 5 millió forint alá beszuszakolni, szerintem a Fabiával is éppen csak sikerülni fog. Az Octaviával szemben itt viszont nem sok cégautó megrendelésre számíthatnak, itt keményen meg kéne küzdeniük a Peugeot-Citroën, Renault, Suzuki meg a koreiak kiskereskedelmi árpolitikájával. A nagy európai menetelő Toyotáról nem is beszélve, a Yaris úgy egekbe van magasztalva, el nem tudom képzelni, hogy ahelyett valakinek vonzó legyen egy ilyen Fabia.
      Úgy tűnik kezd visszafelé elsülni a nagy VW márka- és platform-halmozás, van 3 B szegmens autójuk (Ibiza, Polo, Fabia), ami ugyanazt tudja és ugyanúgy egyik sem versenyképes a piacon, csak egymást elől veszik el az utolsó lélegzetvételt is. Az Audi A1 nevű poént meg inkább hagyjuk is…

    • 2021.05.05. at 18:26
      Permalink

      Nevetséges ez a picsogás, Zoltán. Főleg annak fényében, hogy az autógyártást eladásra játsszák, az pedig úgy néz ki, hogy 2020-ban Európában a VW bő 330 ezer darabot tudott eladni ami nem olyan nagy szégyen. Nem mellesleg az miért gáz, ha “semmi érdekesség nem fogja a figyelmüket elvonni az útról”. Lemaradtam valamiről, már nem kell az útra figyelni?

  • 2021.05.05. at 17:19
    Permalink

    Nekem tetszik 🙂 Nem azt mondom hogy a legszebb kisautó, de nálam a top3-ban benne van 🙂
    A nagyobb baja az ára lesz szerintem, főleg ha erőset és jól felszereltet akar venni valaki..

  • 2021.05.05. at 21:01
    Permalink

    Semmitmondó, jellegtelen, tucat-kacat, ugyanolyan mint az előző fabia.
    Ha hirtelen eltűnne a piacról, senki se venné észre, senkinek sem hiányozna.

    Átlag autó, átlagos értékekkel, átlagon felüli árért cserébe.

    Az összes VW konszernes autó drága, indokolatlanul. Az értéküknek köze nincs ahhoz, amennyit elkérnek értük. Szerviz pofátlanul drága hozzájuk. Pedig csak skoda.

    Szarok a VW konszernes autók, azaz igazság.

    • 2021.05.05. at 21:41
      Permalink

      A Fabia eddig se hiányzott senkinek, Mester. Aztán mégis elfogyott belőle 4,5 millió darab.
      Az a sok ember miért nem mást vett vajon, megfejtésed is van erre?

      “Az összes VW konszernes autó drága, indokolatlanul. Az értéküknek köze nincs ahhoz, amennyit elkérnek értük.”
      A portéka annyit ér, amennyit fizetnek érte, nem túl nagy megfejtés.

      • 2021.05.06. at 19:52
        Permalink

        Van megfejtésem rá.
        Csak ezt ismerik… meg a pólót, ibizát, esetleg Cliot meg a Corsat. Nyugat-Europában.

        Nem ismerik a Swiftet, Yarist, Jazzt. Ezek sokkal jobb autók ebben a kategoriában. Sokkal jobbak.

          • 2021.05.08. at 20:29
            Permalink

            Megbízhatóság, vezetési élmény, takarékosság, költséghatékonyság, ár/érték.

        • 2021.05.09. at 21:44
          Permalink

          “Nem ismerik a Swiftet, Yarist, Jazzt.”
          Tréfarépát ettél?
          180 ezer Yaris fogyott tavaly Európában, nyilván mert nem ismerik. 50 ezer Swift.

          Maradjunk annyiban, hogy a fogalmatlanságodról állítottál ki bizonyítványt.

  • 2021.05.05. at 22:23
    Permalink

    Igen, lehet mondani, hogy “semmitmondó”. Aki így látja az veszi a NISSAN Juke-ot, HONDA CRV-t, és társait. Ezeken az autókon egy darab harmonikus vonás, elem sincs, “bunfordi” megoldások, lőrés méretű hátsó oldalablakok, idétlen belső kialakítás. Nemhogy rondák, de nem is praktikusak. Egy “német” gyártó soha nem fog ilyet gyártani, ezt el kell fogadni. Egy szép nő is azért szép, mert arányosak a “vonalai” és nem pedig túlzóak.
    Az új FABIA arányos, nem hivalkodó, letisztultan elegáns és valószínű közel tökéletes az ergonómia.
    Mi kell még?

Vélemény, hozzászólás?