Nem értett a manuális váltóhoz, több száz milliós is lehet a kár

Banális okok vezettek egy ritka Ford GT lezúzásához

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig pár száz darab készült abból a Ford GT-ből, amiből egyet csúnyán összetörtek Floridában. A történet újabb bizonyíték arra, hogy nem mindenki kezébe való több száz lovas autó, főleg, ha az manuális váltóval bír.

Egy összetört autó látványa sosem szívderítő látvány, különösen igaz ez akkor, amikor egy több száz millió forintos járművet törnek tropára. A Ford GT alapjában véve sem számít egy népautónak, azonban a most pórul járt modell egy még ritkább kiadáshoz tartozik; a 2006-os mindössze 343 példányszámban gyártott Herritage Edition limitált szériából való. A most pórul járt autó a floridai Boca Raton településen tört össze. A rendőrségi jelentés szerint az autó azért forgott meg és ütközött a fának, mert az 50 éves sofőr számára "ismeretlen volt a manuális váltó működése", és a kettesbe visszaváltáskor az autó nem úgy viselkedett ahogyan a vezető arra számított. Más beszámolók szerint éppen ellenkezőleg, felváltáskor történt a baleset. Bármi is az igazság, a Ford GT csúnyán összetört, a kár pedig jelentős, de az autó nem totálkáros, elvileg javítható.
Hirdetés
A baleset előtt a sofőr nem követett el szabálytalanságot, a sebessége sem volt túl nagy, 56 km/h-val közlekedett, ellenben a rendőrség mégis vádat emelt ellene, mert az incidens ideje alatt nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, ahogyan az autó papírjai sem stimmeltek, ugyanis nem regisztrálták a Ford GT-t a központi rendszerben. A különleges GT értéke egyébként rendkívül magas, nagyjából egy hónappal ezelőtt 254 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy ugyanilyen Ford GT.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?