Elárulták a Polestar 1 árát!

Beárazták a Volvo új márkájának, a Polestarnak az első típusát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugyanaz a szám szerepel a Polestar 1 árcéduláján Európában, mint az USA-ban.


Kínában a napokban már minden a Pekingi Autószalon körül forog, ahol rengeteg érdekességet, számos csak a kínai piacra tervezett autót láthat a közönség. A Polestar 1 szerencsére nem az utóbbiak köréhez tartozik, viszont mostanáig kellett várnunk, hogy elárulják, mennyibe fog kerülni.
Hirdetés

Nos, a hibrid kupé 1,45 millió jüant kóstál. Kissé közelebbi pénzemre lefordítva ez 155 ezer eurót jelent, illetve dollárban is ugyanennyit kérnek az autóért. Utóbbi érdekesen hangzott, de jelenleg nem olyan nagy az eltérés a két pénznem értéke között. A pillanatnyi árfolyam alapján 0,82 eurót ér egy dollár. Forintra átszámítva már érdekesebb a dolog, hiszen dollárban számolva 39,6 millió forint jön ki, míg euróval számolva 48,3 millió forintba kerül az új autómárka első modellje.

A 600 lóerő rendszerteljesítményű Polestar 1 piaci ellenfelei így már könnyebben belőhetők. Az ár alapján egy ligában játszik például a Honda NSX sportautóval, amelynek megközelítőleg 156 ezer dollár szerepel az árcéduláján vagy épp a BMW i8 kupéval, amely 143 ezer dollárért vihető haza. Amennyiben a hibrid kupékon túlra tekintünk, akkor a Tesla Model P100D jöhet szóba, ugyanis 135 ezer dollárt kérnek érte, viszont a Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid már 185 ezer dollárba kerül, viszont erősebb is. Arról azonban nem érkezett információ, hogy a korábban belengetett bérlési konstrukciót tényleg bevezetik-e, és ha igen, akkor havonta mennyit kell fizetni a limitált példányszámban készülő autóért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.27. at 15:54
    Permalink

    ” A pillanatnyi árfolyam alapján 0,82 eurót ér egy dollár. Forintra átszámítva már érdekesebb a dolog, hiszen dollárban számolva 39,6 millió forint jön ki, míg euróval számolva 48,3 millió forintba kerül az új autómárka első modellje. ”

    Szóval összegezzük 9 millió forint azaz kb 20% nyi felár ugyanazért a termékért nem nagy differencia ??????????????????????? 😀 😀 😀 😀 😀

    Baszki ekkora hülyeséget ritkán olvas az ember !!!!!

    GRATULÁLOK 😀 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?