Elbúcsúzhatunk a Skoda Kodiaq RS-től?

Bedarálták az emissziós szabályok a Kodiaq RS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Búcsúzz, de még ne véglegesen, hiszen nem biztos, hogy teljesen elkaszálják a sportos szabadidő-autót.

Érdekes, vagy inkább sejtelmes közlemény érkezett a Skodától, amelyben leírják, hogy a Skoda Kodiaq RS nem kapható többé a duplaturbós, kétliteres, 237 lóerős dízelmotorral. Ami egyenlő azzal, hogy lekerül a palettáról a sportos szabadidő-autó, hiszen ez az egyetlen hajtáslánc társítható hozzá. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a Skoda motorpalettáján némi változás lesz jövőre. Azért trükkös ez a megfogalmazás, mert jelentheti azt, hogy végleg búcsúzhatunk a Kodiaq RS-től, de azt is, hogy egy másik motorral, mondjuk egy benzinessel folytatja a pályafutását. Vagy egy konnektoros hibriddel? Az biztos, hogy júniusban felbukkantak kémfotók egy álcázott Kodiaq RS-ről, tehát már közeledett volna a ráncfelvarrása. Furcsa lenne, ha ezek után kukáznák a modellt. De akkor milyen jövő várhat rá? Konnektoros hibrid? Ezt Alan Favey, a Skoda marketing igazgatója kategorikusan tagadta a brit Autocar magazinnak nyilatkozva. Elárulta, hogy kivették a kínálatból a Citigo iV modellt is, jelenleg csak a Superb kapható konnektoros hibridként, és nem is terveznek a Kodiaqba ilyen hajtásláncot. Úgy tervezik, hogy a korábbi Kodiaq vásárlók átcsábíthatók az Enyaq iV-re. Szóval az biztos, hogy egy darabig eltűnik a kínálatból a Kodiaq RS, aztán majd jövőre meglátjuk, mi lesz vele.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?