Neve nincs, de az orra már megvan. Részletfotón a Bentley SUV

Beetető fotón a Bentley SUV szériaváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újságírók kevésbé, az újságolvasók talán, a potenciális vásárlók viszont már remegve várják a Bentley első, Range Rover katergóriás SUV-ját. A gyáriak megmutattak egy képet az orráról.


Állítólag a "mi kedvünkért" rajzolták át. Köszönjük, de az autós újságírók így sem csigázódtak fel sokkal jobban a nagy Bentley-től. Ezen a képen elvileg már a végleges változatot lehet látni. Bár az autót csak 2016-ban fogják bemutatni és bevezetni, de egy londoni, befektetőknek tartott prezentációban már közzé tették róla az első, még erősen spekulatív képet.
Hirdetés


A kép tanúsága szerint a Bentley tervezői mégis inkább egymás mellé rakták a lámpákat a tanulmányon látottal szemben. Mi tagadás, egészségesebb az összkép, a sárvédők és a motorház vonala is mintha változott volna. A Brunei szultánnak külön csinált szörnyszülött terepjárókat leszámítva ez lesz a Bentley első SUV-ja. Már csak egy jó nevet kell kapjon, és akárhogy is fog kinézni, nem tűnik irreálisnak az évi 3000 darabos eladási szám teljesítése. A korábbi pletykák ellenére nem Pozsonyban, hanem Crewe-ben fog készülni, és 2018-ra lesz belőle hibrid verzió is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?