Megszűnőben a buszsávok a Hungária körúton

Befejeződött az 1-es villamos vonalának rekonstrukciója, visszakaptak egy sávot az autósok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint egy évig zajlott a főváros leghosszabb villamosvonalának számító 1-es pályafelújítása. A BKK megkezdte a buszsávok felszámolását.


Miként azt a BKK sok-sok adattal írja[/url], befejeződött az 1-es villamos vonalának felújítása. Mintegy 16 kilométernyi villamospályát cseréltek, 26 új vágánykapcsolatot (azaz villamos-visszafordítási lehetőséget) és az ezekhez kapcsolódó jelző- és váltóállító berendezéseket építettek ki, 24 megállóhelyet építettek át és akadálymentesítettek. Megújították a vonal áramellátási rendszerét a felsővezeték-rendszer és a kábelhálózat rekonstrukciójával: 20 500 méter felsővezetéket cseréltek le, több mint 200 új felsővezeték-tartó oszlopot állítottak fel, 39 000 méter áramellátási kábelt fektettek le, valamint felújítottak 4 áramátalakító állomást is. Emellett felkészítették a vonalat a jövőre érkező új CAF villamosok fogadására is, amelyek közül a 12 hosszabb, 56 méteres szerelvény az 1-es vonalán jár majd.
Hirdetés

Nekünk autósoknak is örömhír az, hogy mostantól gyorsabban jár az 1-es villamos, igen, mi is gyorsabban juthatunk célba, ha esetleg nem autóval, hanem tömegközlekedéssel mennénk végig a főváros leghosszabb körgyűrűjén. És autóval is kevesebb torlódásra kell számítanunk, ugyanis a BKK már szerda reggel megkezdte a több mint egy éve ideiglenesen kialakított buszsávok felszámolását. Hiába látható sok helyen még a sárga felfestés, ahol tábla már nincs, ott már hivatalosan buszsáv sincs, lehet privát személyautóval is közlekedni a sárga feliratos sávokban is. Ám vigyázat, a buszsávok megszüntetésével még nem tért vissza mindenhol a korábbi forgalmi rend. Még mindig számos helyen takarva van az egykori 70 km/órás engedélyezőtábla, így a Hungária körút számos szakaszán továbbra is csak a lakott területen általános 50 km/órás tempóval szabad közlekedni. Igaz, elég öröm az is, ha már ennyivel tudunk menni. Mert hiába szűntek meg a korlátozások és a buszsávok, apróbb munkálatok, például a zöldfelületek kialakítása továbbra is zavarhatják a forgalmat, s a Hungária körút torlódása amúgy is talán az élet örök dolgai közé sorolható. Az első nap tapasztalata szerint az autósok még félve használják a jelölése alapján nem egyértelműen azonosíthatóan, de már nem a buszok számára fenntartott szélső sávját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:26
    Permalink

    A semmire sem jó lV-es metró 2 megállójából meg lehetett volna csinálni….de kellett Pestnek a metró. Akkor most zötyögjenek és vigyenek kuglófot a metrós demszynek.
    Szigorúan hálából a fantasztikus 20 esztendőért.

  • 2017.10.29. at 00:26
    Permalink

    Azért, mert a villamos felújítások EU pénzből mennek. Az pedig a kötött pálya felújítására van, az útéra nem.
    Lefordítom: Vagy villamost építenek, vagy semmit. Neked tehát mindegy, mindenképpen sz.r úton fogsz autózni.
    Az út minősége valóban rossz, csak kicsit olvassatok már utána a nyavalygás előtt az adott problémának.

  • 2017.10.29. at 00:26
    Permalink

    Az autós újságírásnak szerintem erőteljesen fel kellene szólalnia ez az út kapcsán, hogy az útfelületet sürgősen és tartósan teljes körűen fel kellene újítani, és az autós zöldhullámot visszaállítani, ahogy korábban is volt.

  • 2017.10.29. at 00:26
    Permalink

    “Értem én, hogy ki akarják szorítani az autósokat… de hová? Nincs alternatíva.”
    Nem vetted még észre, hogy Mo-on nem számít van e alternatíva? Megcsinálják te meg bmeg, fizesd a kocsira amit kitalálnak, de ne merd használni sehol. A belvárosban már így se lehet autózni, ugyan oda jutsz vissza ahonnan indultál.

    Persze kellett már az 1-es felújítás, de ezzel párhuzamosan miért tették tönkre még jobban az utat? Miért nem lehetett azt is felújítani ha már így le volt zárva? Jah persze mocskos szemét EU csak a villamost fizette 😀

  • 2017.10.29. at 00:26
    Permalink

    M3 és Ajtósi Dürer között a belsősávban az aszfalt több helyen sérült (markoló kanál/lánctalp stb) valamint csak tessék-lássék módon van letakarítva a pályaépítésnél használt és az aszfaltra borogatott beton. Ilyen beton maradékok egyébként még több helyen előfordulnak pl. másik irányból a Kerepesi úttól egészen a Reitter Ferencig.

    [i]“Nekünk autósoknak is örömhír az, hogy mostantól gyorsabban jár az 1-es villamos, igen, mi is gyorsabban juthatunk célba, ha esetleg nem autóval, hanem tömegközlekedéssel mennénk végig a főváros leghosszabb körgyűrűjén”[/i]

    Ez de szép volt! 🙂 (by Vágó István)

    [i]“Mert hiába szűntek meg a korlátozások és a buszsávok, apróbb munkálatok, például a zöldfelületek kialakítása továbbra is zavarhatják a forgalmat…” [/i]

    Nem kell a feltételes mód. Nyugodtan írhatod: zavarni fogják.
    Pl. jelenleg a Hungária/Kerepesi gyalogátkelőhelyeinél “csinálják” az akadálymentesített lehajtási lehetőséget és a gyengén látóknak a szegélybe épített bütyöksort.
    Iszonyat torlódást generálva ezzel… mi oka volt az elmúlt 1 évben annak, hogy ennek a kereszteződésnek a kb. 28 féle lezárása közben ezt nem “tudták” megtenni (?) – erre nincs épp eszű magyarázat.

    Összességében tegnap óta látszik, hogy a lámpákat már visszaállították a villamosok zöld hullámához. Ezzel gyak. egy 2X3 sávos utat visszalassítottak a villamos szintjére amihez külön gratulálok.

    Értem én, hogy ki akarják szorítani az autósokat… de hová? Nincs alternatíva.

Vélemény, hozzászólás?