Fehérben is szürke nagykocsival próbálkozik a Renault

Bemutatkozik a Renault Latitude

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak jövőre veszi kezdetét a Renault zászlóshajójának az értékesítése, de már meg tudjuk mutatni, milyen lesz az európai Latitude.


A félresiklott Vel Satis után a Renault szünetet tartott, de jövőre visszatér a nagy autók piacára, és áthozza Európába (is) a Latitude névre keresztelt modellt. A Samsung Motors által SM5 néven már gyártott dél-koreai típus letisztult formavilágot mutat, a korábbi extravagáns stílusnak még a leghalványabb nyomai sem fedezhetők fel rajta, és néhányan már azt mondják, most éppen ezzel eshet át a Renault a ló másik oldalára. Maga az autó azonban jónak tűnik, a közel 4,9 méretes hosszúság tekintélyt parancsol, a 276 centiméteres tengelytávolság pedig garantálja, hogy a hátsó sorban sem kell majd kuporogni. A csomagtartó sem kicsi, alaphelyzetben 511 literes, a közel 10 literes kesztyűtartó hűthető kivitelű. A tervezők hangsúlyozzák, hogy a korábbi Renault luxusautók kényelmét tartották szem előtt a Latitude fejlesztésekor, így kiviteltől függően a háromzónás, intelligens Samsung Super Plasma légkondicionálón, valamint a dupla üvegtetőn keresztül a digitális hangprocesszoros BOSE hifin át a masszírozós bőrülésekig minden megtalálható a fedélzeten. A motortérben egyértelmű a dízelek uralma, hiszen a kétliteres, 140 lóerős benzinesen kívül három dCi common-rail dízel kelleti magát. A 2.0 literes 150 és 175 lovas, míg a kínálat abszolút csúcsát jelentő 3.0 V6 dCi 240 lóerővel és 450 Nm forgatónyomatékkal villant, 7,2 literes átlagfogyasztás, illetve 188 g/km szén-dioxid kibocsátás mellett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?