Frissítették a piac legkisebb hétszemélyesét

Bemutatkozott a Fiat 500L facelift

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fiat szerint 40%-ban újult meg az 500L modellcsalád minden egyes tagja. Motorpalettájuk változatlan, a külső még különlegesebb lett.


Majdnem két éve, hogy a Fiat 500 frissítésen ment át, akkor 1800 dizájnelemhez nyúltak hozzá a tervezők kívül-belül. A miniautó család praktikusabb tagjához azonban csak mostanra ért el a facelift-részleg, a Fiat 500L kisebb testvéréhez hasonlóan számtalan apró változtatással várja a 2018-as modellévet. Az olasz gyár szerint városi egyterűjük 40%-a lett új. Krómkeretet kaptak a felső fényszórók, míg az alsók, az 500-hoz hasonlóan már középen elválasztott köröket ábrázolnak, ezzel utalva a Fiat 500 logójában lévő két nullára. Hűtőrácsai (alsó-felső) felszereltségtől függően változnak (hazánkban Pop, PopStar, Lounge, Trekking, Beats Edition érhető el), az első lökhárítóknak például kifejezetten jót tett a frissítés, az új már komolyabb, mutatósabb.
Hátuljáról eltűnt a műanyag betét, ezzel együtt a lökhárítóba telepített két apró ködfénylámpa is lejjebb került szerencsére, bár a helyettesítésként használt krómozott elemek sem sokkal esztétikusabbak. Hosszabban nyúlnak hátrafelé az új lökhárítók, ezzel teherautósabb hatást adva a csomagtérajtónak. Nem kevesebb mint 37 színkombinációban lesz elérhető a frissített 500L. Míg a tető matt fehér vagy fekete, fényes fekete illetve bőrszínű lehet, addig az alsó fényezés többféle pasztell illetve metál árnyalatot tartalmaz, köztük egy új kéket. Az utastér megkapja a Fiat modernebb volánját, a váltókar kissé feljebb kerül, és továbbra is személyre szabhatósági lehetőséget ad a finoman átrajzolt, de továbbra is nagy felületen elterülő színes zongoralakk műszerfalbetét, hogy tovább ne soroljam az apró változásokat.
Hirdetés

Továbbra is elérhető lesz az Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis 7 colos Uconnect fejegység. A terepes Trekking változat egyedi kéttónusú 17 colos felniket, robusztusabb lökhárítókat és műanyag kerékív borításokat is kap. A Mopar állítólag további 92 kiegészítővel szolgál majd, míg extralistájának legbüszkébb bejegyzése az 520 wattos Beats hangrendszer lehet. Motorfronton nem lesz változás, marad a legkisebb a 0,9 literes, 105 lóerős TwinAir, ahogy a 95 és 120 lóerős 1,4 literes benzinesek sem változnak. Dízelpalettáját a már jól ismert 1,3 literes, 95 lóerős MultiJet és a nagyobb, már 120 lovas 1.6 MultiJet alkotja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?