Önvezető technológiával jön a faceliftes X-Trail

Bemutatkozott a frissített Nissan X-Trail

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Változatlan motorpalettával, fejlettebb sofőrtámogató rendszerekkel és új színekkel debütált a palettához igazított arcú Nissan X-Trail.


A drónos limitált szériával tényleg végleg leköszönt a Nissan X-Trail frissítés előtti változata. Az UEFA Bajnokok Ligája döntőjének napján ugyanis bemutatták a ráncfelvarrott, korhoz igazított Nissan X-Trailt, hiszen a japán gyár a futball bajnokság egyik főtámogatója. Már Európa legnagyobb Nissan SUV-ja is csatlakozik a Micra által bevezetett új dizájnvonalhoz, dominánsabb hűtőráccsal, nagyobb, hologramos márkajelzéssel és szintén méretesebb fényszórókkal, utóbbiak természetesen ledes menetfénnyel pózolnak az első hivatalos képeken. Motorfronton nem történik változás, alapmotorja továbbra is a 130 lóerős 1.6 dCi marad, nagyobb dízele pedig már 2,0 literrel és 177 lóerővel gazdálkodik. Mindkettő párosítható összkerékhajtással is, szintén opciós a 6 fokozatú manuálison felül a CVT rendszerű Xtronic automata. Egyetlen benzinese az 1.6 DIG-T, 160 lóerővel, kizárólag fronthajtással és manuális váltóval. Bár létezik Mild hibrid változat továbbra sem jár nekünk.
Ami leginkább figyelemfelkeltő újítás, az az új ProPILOT önvezető rendszer, ami csak 2018-tól lesz elérhető a frissített X-Trailhez. A Nissan szerint képes lesz kormányozni, gyorsítani, fékezni, de csak sávon belül, legfőképp autópályán, nagy tempónál, valamint akár torlódáskor is. A japánok friss technológiája része lesz a Nissan Intelligens Mobilitás projektjének, amiben számos vezetéstámogató rendszer található már, köztük a gyalogosfelismerős vészfékrendszer, valamint a hátsó keresztforgalomra figyelmeztető. Egyébként új színként csatlakoznak a kék, vörös és barna bizonyos árnyalatai, valamint a Nissan új modelljeinek marketingszíne, a jól ismert narancs. Feláras kiegészítője lehet a láblendítéssel nyitható csomagtérajtó, az adaptív ledes fényszórók és egy új 18 colos felniszett.
Hirdetés

A Nissan hozzátette, hogy a harmadik generációs X-Trail bevezetése óta több mint 115 000 példány talált gazdára Európában, eladásik 2014-ben és 2015-ben is megduplázódtak, tavaly 40%-ot ugrottak. A frissített Nissan SUV még idén augusztusban elkezdheti eladásait, nem sokkal később már a márkakereskedésekben is megjelenhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:44
    Permalink

    Néhány nappal ezelőtt ültem egy kedves barátom HRV-jében, hát annak a szélvédőjében annyi kamera volt, hogy azt hittem egy filmforgatáson vagyunk.Vigyorogtam is ezerrel, mert kulva jó kis gép…meg az ára is…

Vélemény, hozzászólás?