A Renault jó híre: az Alpine Vision már 80 százalékban végleges

Bemutatkozott a Renault Alpine Vision koncepció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault megmutatta az Alpine koncepciót, amit eddig csak kiszivárgott jellegrajzokról ismerhettünk. A legjobb, hogy ez majdnem végleges.


A Renault végre megmutatta az Alpine-t, amivel kapcsolatban a két legfontosabb információ, hogy amit látunk, annak a 80 százaléka, így ahogy van, gyártásba fog kerülni. A másik meg, hogy minderre már nem kell sokat várni, mert még az idén be akarják mutatni a szériaváltozatot. Elsőre meglepőek a formák, amiket az avatatlan szem nem is tud hova tenni. Ennek oka, hogy a mai trendeket épp csak annyira akarják vele hajszolni, hogy azért jól felismerhetően ott legyen a sziluettben a hatvanas-hetvenes évek legendás Alpine A110-ese. Az ralilegenda előd egykori sikereinek helyszínén, Monte Carlóban egy exkluzív bemutatón prezentálta újdonságát a Renault.
Hirdetés


A francia tömeggyártó alá tartozó kis cég középmotoros sportkocsiját a vezetés élvezetének szentelte. Éppen ezért fontos, hogy nem lesz sokkal nehezebb 1100 kilogrammnál így nem kell bele valami hatalmas motor, hogy jól menjen. Az eddigi hírek szerint a Renault Clio RS 1.6-os, négyhengeres turbómotorját építik bele, ami kaphat egy kis lökettérfogat-növelést, így akár 1,8 literes is lehet. A teljesítményét kiviteltől függően 250 és 300 lóerő közé teszik. A váltó a Renault hétfokozatú duplakuplungos automatája, ami a hátsó kereknek adja át a nyomatékot. A szériaváltozat forgalmazását 2017 elejére, a bemutatóját meg idén év végére várhatjuk.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:11
    Permalink

    1. [i]“Európai uniót és vele együtt az összes bíróságot intézményt a Németek irányítják “[/i] Ekkora baromságot is csak a magyar ugaron tudnak kitalálni. Ez nem így működik és ezért is sikeres az EU és Németország is.
    2. Az Alpina egy kis tunigncég, német léptékkel KKV. A szövetségi kormány a kisujját sem mozdította az Opelért amikor a GM zsarolta, ez estben Merkel is nyilatkozott, ami ritka.
    3. Az Alpine és az Alpina nem azonos.
    4. Az Alpine eleve cseles márkanév, mert földrajzi eredetre utal. A Renualt-nak mindig is nehezen ment érvényesíteni, ezért is vezették ki a márkát. A Japánok lényegesen jobban állnak bejegyeztetésben ([url]http://alpine-usa.com/terms[/url]).

  • 2017.10.28. at 08:11
    Permalink

    Az első márkanévre történő szabadalmi bejegyzés dátuma számít nem az , hogy a céget mikor alapították … és azt sem kell elfelejteni , hogy nincs világ szabadalom minden országban külön külön kell érvényesíteni …van rá mód egységes Eu-s szabadalom bejegyzésre ha már egy Eu-s országban van bejegyzett szabadalmad és nem ütközik másik tagország szabadalmi bejegyzésébe akkor átvihető viszonylag könnyen a többi tagország szabadalmi bejegyzésébe. Tapasztalat … 😀

    Szóval lehet hogy a francia cég csak francia országba védette le 55 ben aztán a többi országban később a német cég meg ugye 65 ben Németországban … viszont ha Francia védjegy lett volna németeknél 65 ben a német igényt nem jegyzik be vagy akkor ha a Francia cég ehhez hozzá járul ” de szerintem nem járult ” ( ebből feltételezem 65 ben a franci cégnek nem volt érvényes szabadalmi bejegyzése erre a márkanévre németországban) … >>>> Mivel az Európai uniót és vele együtt az összes bíróságot intézményt a Németek irányítják így egy per esetén nyilvánvaló hogy a Német cég jönne ki győztesen … megtalálnák a kiskapukat .

  • 2017.10.28. at 08:11
    Permalink

    Ha a Német Alpina is kiad egy kocsit mondjuk az új BMW Z5 alapokon …akkkkkooo mi lesz ? Csak mert a szabadalmi hivatalban a márkaneveknél úgy van hogy legalább 2 betű eltérés kell a márkanévnem hogy bejegyezzék … Tudom ezek már bejegyzett nevek ebben az esetben már csak a bíróság marad hátra , hogy ki volt előbb kit illet stb…és igen tudok olvasni hogy nem egyező a két név de a kiejtésben hasonló ” megtévesztő ” és ez már elég egy jó kis pereskedéshez .

  • 2017.10.28. at 08:11
    Permalink

    Egy rendes Gordini hiányzik még. Azt is visszahozhatnák végre. És nem ilyen felszereltségi szintként ahogy pár éve próbálkoztak mert azzal csak megszégyenítették.

Vélemény, hozzászólás?