Ismered az Atecát? Ismered a Karoqot, a Skoda kisebbik SUV-ját!

Bemutatkozott a Skoda Karoq

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha korábban jön, mint a SEAT Ateca, ma a Skoda kompakt SUV-ja viselhetné az Autobest 2017 címet. Minden részletével bemutatkozott.


Eddig is egészen sok mindent, így a SEAT Atecával lényegében egyező méreteit is tudhattuk a Skoda Karoq kompakt SUV-ról, ami nem csak műszakiságával, gyártóhelyével is egyezik spanyol testvérével, mindkettő a Skoda üzemében, Kvasinyban épül.
Hirdetés

A Skoda most Stockholmban rántotta le a leplet a 4382x1841x1605 mm-es, 2630 mm tengelytávú, alapesetben 521 literes, de a kivehető VarioFlex üléses esetén 479-588 liter között sokféleképp variálható csomagterű SUV-ról. A Karoq nem csupán a márkától már megszokott raktérmérettel (az ülések kiemelésével 1810 liter a maximális tér), hanem a moduláris, akár wifi hotspotot is adó hifirendszerrel is kategóriabajnok kíván lenni. Automatikus segélyhívás, CareConnect applikáció Android Auto és Apple CarPlay kompatibilitás egyaránt elérhető lesz, ahogyan a szintén ismert Phonebox is, amely vezeték nélkül is az autó saját antennájával köti össze készülékünket, továbbá szintén vezeték nélküli töltést is ad.
A formaterv a Kodaiqot ismerve nem nagy meglepetés, de az Ateca után az sem, hogy akár full LED fényszóróval is kérhetjük, a felniméret alapból 16, a magasabb felszereltségeknél 17 colos, opcióként azonban 19 colos kerekek is elérhetők. A csakis turbós egységeket soroló motorpaletta egyszerre építkezik az Ateca és a frissített Golf VII választékából. Az alapgép háromhengeres 1,0 literes 115 lóerővel, a benzines csúcsmotor egyelőre a hengerlekapcsolásra is képes 1.5 TSI Evo, ami 150 lóerős teljesítménye és az alaphoz mérten mintegy 20%-kal jobb 100 km/órára gyorsulása ellenére is takarékosabb annál (5,1 vs. 5,2 l/100 km). A dízelek közül az 1,6 literes 115 lóerős, míg a 2,0 literes 150 és 190 lóerős teljesítménnyel is elérhető - itt is igaz, hogy a nagyobb motor takarékosabb lehet, legalábbis a 150 lóerős az, a 190 lovas, csakis összkerékhajtással és 7 fokozatú DSG-vel szerelt csúcsdízel már nem.
Az ismerős elvű, elöl MacPherson, hátul multilink futómű az erősebben felszerelt verziókban elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat kap, a sofőr Comfort, Standard és Sport beállítások közül választhat. Az összkerékhajtás szintén ismerősen csak az ESP jelei alapján küld nyomatékot hátra, a terepképességeket fokozza az elektronikus differenciálzár, a visszagurulásgátló és lejtmenetvezérlő is. Ha valaki komolyabban terepezne a Karoqkal, rendelhet alsó védelmet adó "rossz út" csomagot. Az országúti vezetést, illetve a sofőrt adaptív tempomat, holttérfigyelő, gyalogosfelismerős városi koccanásgátló és kamera alapú táblafelismerő is támogathatja. Simply Clever praktikákból 30 juthat a Karoq fedélzetére, egy részük csak extraként, mint például az elektromos mozgatású csomagtérajtó nyitásáért felelős virtuális pedál. A Karoq teljes bemutatkozása a nyáron várható, a piacra vélhetően a második félévben, ősz körül érkezik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:18
    Permalink

    Hozzászoktunk, hogy az eddigi Skoda modellek mindig túlnőtték saját kategóriájukat, és ezt a marketing szövegek is rendre kihangsúlyozták, mondván: többet kap a vásárló. Én csalódott vagyok, mert azt vártam, hogy a Tiguan és nem az Ateca padlólemezét kapja majd a Yeti utódja. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy hova lövik majd be az árát, mert a kompakt SUV osztályban most éppen nem egy Skoda a legnagyobb, sőt, a legtöbb konkurensénél inkább még rövidebb is (a tengelytávról nem is beszélve), vagyis éppen hogy belefér ebbe a méretosztályba.

    Mindemellett inkorrektnek tartom az egész VW palettán az 1.2-es TSI motor “betiltását” és a háromhengeres 1.0-ás egység erőltetését. Józan gondolkodású vásárló ugyebár nem fog 2017-ben Wartburg-motoros autót venni, de köztes lépcső nincs, csak a feleslegesen kigyúrt 1.4 (illetve most már 1.5) TSI, nem kevés felárért. Ez az egész üzletpolitika hasonlít ahhoz, amikor kihozták a VII-es Golf szuperolcsó alapverzióját, közben tudták, hogy egy ilyen konfigurációt soha senki nem fog venni, de el lehet mondani, hogy milyen mélyről indulnak az árak.

Vélemény, hozzászólás?