Íme a legújabb, legolcsóbb, minden bizonnyal legfontosabb Tesla

Bemutatkozott a Tesla Model 3, ami végre nyereségessé teheti a céget

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Tesla eladások, meg persze részvényárak szempontjából is nagyot ment az elmúlt években, eddig veszteséges volt. Most viszont itt a Model 3.


Elon Musk, illetve az általa vezetett és alapított Tesla Motors híres arról, hogy tartja a szavát. Jó ideje megígérték, hogy az olcsó tömegmodellnek szánt Model 3 bemutatója 2016. március 31-én lesz. Meg is tartották, óriási tömeg várta és követte élőben a debütálást, de

a márkaszalonok előtt is ugyanúgy sorakoztak a kuncsaftok, mintha csak egy új iPhone jelent volna meg.

Az ugyanis már előre is tudható volt, hogy már rögtön a debütálás után be lehet majd fizetni a legújabb és legolcsóbb Teslára, mindössze 1000 dollárt kellett letenni ahhoz, hogy 2017 végén majd elsőként szállítsák számukra a Model 3-at.
Hirdetés

Azt a Model 3-at, ami a Model X-hez hasonlóan hűtőmaszk nélküli frontot, félkésznek tűnő műszerfalára pedig óriási érintőképernyőt kapott. Elon Musk elárulta, hogy az akár hétüléses Model S és Model X-hez hasonlóan ez is 5 teljes értékű ülést fog adni (a hatodik és hetedik ülőhely a többi, ma kapható Teslában is csak gyerekeknek megfelelő, számukra viszont szabványos gyerekülés). A helykínálat érdekében - amennyire a biztonság engedte - a lehető leginkább előretolták a műszerfalat. Elon Musk hangsúlyozta, hogy a Model 3 jóval tágasabb utasteret fog adni, mint egy hasonló külméretű belső égésű motoros autó.
A kínálatról egyelőre annyit tudni csak, hogy a "legszerényebb" verzió is 6 másodperc alatt fogja futni a 100 km/órás sprintet, de lesznek még erősebb variánsok is. A hatótáv alsó hangon 215 mérföld (344 km) lesz, nyilván rá kellett licitálni a Chevrolet Bolt 200 mérföldesére. A Model 3 nem csak tágas és korrekt hatótávú, hanem biztonságos is lesz, az amerikai NHTSA törésteszten minden kategóriában 5 csillagos eredményt ígérnek számára. Nem mellesleg alapáron meg fogja kapni a Tesla már ismert, nem szerény képességű Autopilot rendszerét.
Ha egy kicsit visszatekintünk, az első Tesla, a kis szériában gyártott Roadster az emberek gondolkodását kellett megváltoztassa a villanyautók kapcsán, és azt kívánta mutatni, hogy egy villanyautó is lehet gyors és élményszerűen vezethető. Utána a Model S már azt demonstrálta, hogy teljes értékű autó is lehet elektromos. A vevők fele azonban ma már a szabadidő-autókat részesíti előnyben a szedánokkal szemben, ezért készítették el a Model S platformján a Model X-et is, amellyel azonban továbbra is a prémiumautók árkategóriájában maradtak. Az eddigi vevők, meg persze a befektetők pénzéből kifejlesztett Model 3 azonban már

megfizethető lesz a maga 35 ezer dolláros alapárával, első Teslaként tömegmodellé válhat.

Ehhez persze új, "Gigafactory" néven emlegetett üzemet épített a Tesla, amivel egyben a világ legnagyobb lítium-ion akkugyártója is lesz. A termelés jövőre kezdődik, ahogyan a kiszállítások is, ahogyan azt már elárultuk, nem az év elején, hanem a végén. Aki megnézné a teljes bemutatót, az alábbi filmen keresztül átélheti a 25 perces show-t, ami természetesen még csak az első része volt a Model 3 debütálásának, ám az most még nem publikus, hogy a jövőben milyen további bemutatók, mikor lesznek, de biztosan várhatók, hiszen az ár mellé még a részletes műszaki- és felszereltségadatokat is jó lenne megismerni. Egyelőre annyi tudható, hogy extrák nélkül is nagyon meggyőző lesz már a 35 ezer dolláros alapváltozat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Egy kicsit pontositanek. Amikor be lehetett fizetni a szalonokban meg nem volt se kep se hang a

    model 3-rol. A fiam a 6.ik volt a sorban reggel 6-kor Cincinnatiban, nyitaskor mar 130-an voltak mogotte

    ( de 10-kor) a bemutato itteni ido szerint este 11;30-kor volt, tehat amikor befizettek a penzt, meg nem lattak

    hogy mire. Udv.

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Direkt van ennyire elmosódva a gyári sajtókép?

    35e dollár nagyon megfizethető ár, az ottani átlagkeresetek figyelembe vételével mindenképpen. Nagyjából, mintha idehaza 8500 dollárba kerülne..

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Ez elől a kérdés elől még anno Kempelen mester is elfutott. Ilyenkor nincs mondanivalójuk. Csak fikáznak. Valószínűleg neked lesz igazad ezért vannak igy megsértődve a verrógépekre, mert lemaradtak és azóóta úgy viselkednek mint egy sértődőtt óvodás.

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Mivel az 1,8-as turbó nélküli “varrógép” motorral ellátott autó simán otthagyja a 2,0-2,5l-es nyomatékos turbódízelt, így csak ezzel a szöveggel tudja magát nyugtatni. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Azért a 1x felsorolhatnád hogy milyen varrógépekben ültél eddig. Csak hogy értsük a viszonyítási alapot. Vagy csak a diótörő nyomatékú turbósok tesznek ennyire magabiztosan arrogánssá? 🙂 Várom a varrógéplistát.

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Az túl nagy.
    Jobban tetszene ez a változat azzal a P85D 700 lovas hajtáslánccal, de sajnos azt még nem lehet megrendelni.
    kb. 15 millióért nem is lenne rossz vétel. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    A középkonzol Élőben sokkal jobban néz ki mint a képeken. És kellően funkcionális. Hiába integrálta szebben a Volvo, a Tesláé sokkal jobban működik (nagy gondok, könnyen észlelhető funkciók)…

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Akkor mit tart vissza? 🙂 vedd a fullos Model S-t. Az tényleg ferrarikat eszik reggelire. Csak tudom, te nem szereted ha egy autó erőből megoldja, neked varrógép kell 🙂

    Azért amikor a 900nm diszkréten megroppantja a gerinced a padlózásra, és közben az egyetlen hang amit hallassz az a gumitől jön, az valami leírhatalan…

    Ha csak felel olyan jó ez a kocsi mint amire számítok, akkor Amerika visszavette a prémiumközepes lépcsősök piacát…

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    kicsit peresek azok a kerekek, haha 😀

    érdekes a frontrész, hogy ilyen semmilyen….kicsit emlékeztet az igénytelen lefalazott suftni lökőkre így. egy fekete műanyag betétet rakhattak volna rá….no mind1. az az álló lcd asztal is elég érdekes mint középkonzol.

  • 2017.10.28. at 06:39
    Permalink

    Jól néz ki, viszont a márkaarculatot nagyban meghatározó hűtőrács eltűnt. Vagy ezentúl ilyen lesz a tipikus Tesla-frontrész? Egy ilyen kis múltú cégnél még belefér, ha keresi az útját design terén. Lényeg, hogy teljes bizonyossággal kijelenthető: a Tesla menő. Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?