Zöld rendszámot kap a Volkswagen Touareg R

Bemutatkozott a Volkswagen Touareg széria csúcsa, a hibrid R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem igazán lett sportos a neve ellenére, viszont plug-in hibridként egyedülálló ajánlat a szegmensében - a teljesítményét tekintve.

A Volkswagen zászlóshajója, a hatalmas Touareg egy új csúcsváltozattal bővült: megérkezett a Touareg R, ami a márka sportrészlegének első plug-in hibridje. Más kérdés, mennyire tartozik egyáltalán az autó a sportrészleghez: a kozmetikai változásokat, magasabb alapfelszereltséget és az elektromos motornak köszönhető igen magas rendszerteljesítményt leszámítva nem sok sportos vezetési élményt kiváltó újdonságot kapott a luxus SUV. Az R az eddig is elérhető V6-os turbós benzines motort párosítja egy elektromos motorral és egy akkumulátorral, melyek közül az utóbbi a csomagtér padlója alá került. Így 340-ről 460 lóerőre növekedett a kombinált teljesítmény, a maximális forgatónyomaték pedig 700 Nm-re, ami több szempontból is érdekes. Egyrészt ez alig több, mint a csupán belsőégésű motorral szerelt, V8-as dízel, ami 420 lóerőt termel - sőt, utóbbi a 900 Nm-es forgatónyomatékával meg is előzi az új R-t. Ha figyelembe vesszük az akkumulátor miatt megnövekedett tömeget, nem biztos, hogy az R minden esetben gyorsabb lesz a dízelnél. Másrészt viszont érdemes összehasonlítani a versenytársakkal: a BMW X5 45e és a Volvo XC90 T8 plug-in hibrid modellek teljesítménye 390 lóerő körül mozog, a Mercedes-Benz GLE 350de dízeles hibridé pedig 320 lóerő, azaz mindegyik alacsonyabb. Érdekes piaci rést vett tehát célba a Volkswagen, a nagy luxus SUV-k között a Touraeg R a legerősebb, az R megjelölés viszont kérdéses, hiszen egyrészt a csúcsdízel változatnál sem sokkal izmosabb, másrészt a vetélytársak valódi sportverziói nagyobb teljesítménnyel gazdálkodnak, az X5 M50i például 500 lóerővel. Nézzük viszont az újdonságokat, amik az új R-rel érkeznek - még ha nincs is belőlük sok. Az új Caddy után ez a VW is képes a teljes sebességtartományban, azaz 0-250 km/h között, korlátozott módon saját maga irányítására az utazóasszisztens által. Emellett ez a világ első plug-in hibrid SUV-ja, mely rendelkezik utánfutó-asszisztenssel. Valószínűleg nem sok vásárlóban fogalmazódott meg konkrét igény egy ilyen kombináció iránt (bár a vevők fele valóban használja vontatásra az autót), mindenesetre a funkció hasznossága tagadhatatlan: aktiválás után mindössze a visszapillantó tükrök elektromos irányítógombját kell használnunk, hogy beállítsuk a kívánt irányt, és a rendszer automatikusan arra tereli az autót és a mögé akasztott utánfutót is.
Hirdetés
A hibrid rendszer újdonsága, hogy a kocsi mindegyik indítás alkalmával elektromos üzemmódban kel életre, állítólag így jobban kihasználhatók az alternatív meghajtás előnyei. A teljesen elektromos üzemmódban megtehető távolságról nem kaptunk konkrét számot, a Volkswagen szerint viszont a tipikus hétköznapi ingázásra elegendő. Sőt, ha úgy kívánjuk, 140 km/h-ig be sem kapcsol a benzinmotor. Az utánfutókra visszatérve pedig: az R 3,5 tonnát képes vontatni, figyelemreméltó módon akár teljesen elektromos módban is. A kozmetikai változásokról is érdemes szót ejteni, egy új, exkluzív kék árnyalat is érkezett a Touareg R-hez, valamint számos feketére fényezett díszítőelem is segít a csúcsmodell megkülönböztetésében. A felnik lehetnek feketére fényezettek, opcionálisan akár 22 colosak is. Több R-logót is találunk az autón, többek között a beltérben is, melyet alumínium és acél betétek díszítenek. Továbbá az alapfelszereltség részét képezi a mátrix LED-világítás, valamint az alapmodelleken feláras hatalmas központi képernyő és digitális műszerfal, illetve új, csak az R verzión elérhető extrák is megjelentek. Élőben a Genfi Autószalonon láthatjuk majd a csúcs Touareget.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?