Nem hagyják megöregedni a Ford Mondeót

Bemutatták a felfrissített Ford Mondeót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Brüsszeli Autószalonon debütált a friss Mondeo, amelynek palettáján megjelent a hibrid erőforrással felvértezett kombi is.


Több mint 4 éve mutatták be a Mondeo negyedik generációját, ám a formaterve annyira jól sikerült, hogy nagy változásokra nem is volt szükség a ráncfelvarrás során. Átrajzolták picit az autó orrán a trapéz alakú hűtőrácsot és jól megszokott módon a különböző felszereltségi szinteket más-más díszekkel különböztetik meg. A Titanium változatokon vízszintesen futó, krómozott díszlécek, az ST-Line-on sportos metszések, a Vignale modelleken pedig ezüstös „hullámok” láthatók, amit a gyáriak V-alakú szárnyakként definiálnak. Emellett a Titanium és Vignale modellek alsó hűtőrácsában új keretet kaptak a ködfényszórók, az ST-Line kiviteleket pedig sportos szárnyak díszítik. Továbbá megújult a ködfényszórók és a LED-es nappali menetfények formája. Hátul kevesebb a változás, hiszen a lámpatestek között végigfutó krómcsík már korábban debütált a kombi modelleken, ám most már a négyajtós és az ötajtós változatok is megkapták.

Az utastérben az új üléskárpitok és kilincsek jelentik az újdonságot és a külsőhöz hasonlóan a Titanium, az ST-Line és a Vignale modellekhez különféle díszítőelemek rendelhetők. A szintén új, nyolcfokozatú váltó megrendelésével több tér szabadul fel a középkonzolon is, hiszen a forgókapcsolója kevesebb helyet foglal.

A motorpalettán megjelent egy kétliteres dízel erőforrás, amely már megfelel az Euro 6d Temp károsanyag-kibocsátási normáknak. Az EcoBlue motor kétféle teljesítményszinttel kerülhet az autóba. A gyengébb 150 lóerős és a gyáriak 4,5 literes vegyes fogyasztást ígérnek hozzá, míg az erősebbik 190 lóerős és 4,9 literes átlagfogyasztással kecsegtet. A hatfokozatú manuális váltó mellett pedig rendelhető a már említett nyolcfokozatú automatikus változat is, továbbá intelligens összkerékhajtás is szerepel az extralistán. A rendszer 20 ezredmásodperc alatt képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását a négy kerék között. A dízelek mellett az 1,5 literes EcoBoost benzinmotor is megmaradt a kínálatban 165 lóerővel, viszont ott van még a hibrid is, amely immár kombi karosszériával is kérhető.

A 187 lóerős hibrid rendszer egy 2,0 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, egy villanymotor és egy 1,4 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor közös munkájával mozgatja a Mondeót. Az erőt fokozatmentes nyomatékosztás továbbítja az első kerekek felé. A hibrid kombi egyébként 403 literes csomagteret kínál, amely 1508 literre bővíthető a hátsó üléssor ledöntésével.
Hirdetés

Végül érdemes megemlíteni még egy újdonságot, ugyanis a Mondeo kínálatában először jelenik meg az intelligens sebességhatároló, amely a sebességkorlátozásokhoz igazítja az autó legnagyobb sebességét. A rendszer a szélvédő mögé beépített kamera segítségével ismeri fel a jelzőtáblákat, és ha a megengedett sebességhatár alacsonyabb, mint az autóban beállított utazósebesség, akkor csökkenti a Mondeo tempóját. Az új Mondeo hamarosan megérkezik a márkakereskedésekbe is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.18. at 11:16
    Permalink

    Most, hogy az új Focus megnőtt (persze, csak mértékkel), van még igazán értelme Mondeot vásárolni? Elég jelentős a felára a Focushoz képest.

    • 2019.01.18. at 19:05
      Permalink

      Magánszemélyeknek nem biztos – de céges beszerzési tendereken sok esetben csak a Mondeo fog megfelelni. Ennek ellenére rebesgetik, hogy ez már a Mondeo hattyúdala és a SUV-osodás miatt nem lesz utódja.

      • 2019.01.19. at 10:30
        Permalink

        Mivel az előzőt sem ők fejlesztették, valszeg nem fognak vesződni egy új platformmal, ebből kifacsarják amit lehet, amíg nyereségesen lehet rá autót gyártani.

  • 2019.01.18. at 11:42
    Permalink

    Az 1.5 literes 4 hengeres turbós-benzines 165 lovas EcoBoost motort miért nem kaphatta meg az új Focus? Miért a nyomorék 3 hengeres kávédarálóval kerül forgalomba, ha van rendes 4 hengeres alternatív változata gyártásban? Miért kell ezzel a húzással a magánvásárlók egy részét a konkurensekhez hajtani? Érthetetlen……..

    • 2019.03.04. at 01:45
      Permalink

      próbáltad is? Én igen. Az 1.5-ös négyhengeres egy meglepően jó alternatíva a a Mondeóhoz, de nem fogja tudni hozni az alacsony CO2 normákat, ezért lassan eltűnik majd a kínálatból.
      Ellenben a háromhengeres tudja. Mentem Focussal párszáz kilométert. Nem véletlenül hangoztatta a BMW évtizedekig, hogy 500cm3/henger az ideális. Nagyon jó lett az egyötös háromhengeres, gyorsan reagál, nyomatékos, és 1,5-2 literrel kevesebbet eszik mint a négyhengeres. A Fiesta ST 200 lóerős motorja is kávédaráló? Komoly hangja van! És a BMW i8 másfeles háromhengerese? Ez a jövő kérem, ráadásul nincs kompromisszum.

Vélemény, hozzászólás?