Vaskos izmokat növesztett a GR Yaris

Bemutatták teljes valójában a Toyota GR Yarist

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A raliversenyek hangulatát csempészi utcára az új Yaris legerősebb változata.

Eleinte csak álcázva mutogatták a brutálisan kigyúrt Yarist, ám most végre letépték a kamuflázs fóliát az autóról. Amit nem titkoltan a Rali Világbajnokságon vitézkedő WRC versenyautó ihletett és a Tommi Mäkinen Racing is besegített a fejlesztésébe. A GR Yaris az erején kívül egy másik ütőkártyával is rendelkezik a konkurencia, tehát a kis hot hatch modellek ellenében. Méghozzá az összkerékhajtással! Amennyiben a Circuit Pack elnevezsű csomagot is kipipálja az extralistán a leendő tulaj, akkor két részlegesen önzáró Torsen difit is kap a módosított felfüggesztések, a 18 colos kovácsolt felnik és a 225/40-es Michelin Pilot Sport abroncsok mellé. Nézzük a GR Yaris szívét! A japán mérnökök a háromhengeres, turbós, 1,6 literes benzinmotorból 261 lóerőt facsartak ki 360 Nm forgatónyomaték kíséretében. Ám a japán piacra szánt modellek még ennél is erősebbek, hiszen 272 lóerő és 370 Nm nyomaték tombolhat bennük. Az üzemmódválasztót viszont mindegyik modell megkapja. Ez három választási lehetőséget biztosít: Normal, Sport és Track, amelyek 60:40, 30:70, vagy 50:50 arányban küldik a nyomatékot az első és a hátsó kerekekre. Sőt, némely esetben mehet csak az első, vagy csak a hátsó kerekekre a teljes erő.
Hirdetés
Az 1280 kilogrammos GR Yaris 5,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h tempóra, végsebességét pedig elektronika szabályozza 230 km/h-ra. A külső pedig magáért beszél. A WRC versenyautóra erősen emlékeztető légbeömlő és lökhárító látványa azonnali adrenalinemelkedést okoz, de a hátsó sárvédők domborítása sem kevésbé látványos. A hátsó szárny a diffúzor és a dupla kipufogóvégek pedig csak a habot jelentik a tortán. Az utastérben szintén a sportos hangulat jegyében megtalálhatóak a bőr és Alcantara borítású sportülések vörös cérnával varrva, a GR feliratok többek között a három küllős sportkormányon és a fejtámlákban, valamint a szintén vörös cérnával varrt váltószoknya. A Toyota palettájának második GR modellje (a Supra után) hamarosan a piacon is debütál, ám az árát még nem árulták el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?