Így támad majd fel a Lincoln Continental

Bemutkozott a Lincoln Continental koncepció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Élőben New Yorkban, de a weben már most is meg lehet nézni a nagy múltú Lincoln tizedik generációs Continentalját.


Kilenc generációban készült 1939 és 2002 között, egy ilyenben ölték meg Kennedy elnököt és ne legyen legendás? A Lincoln Continental sorozatból az utolsó tanulmányt is már tizenhárom éve mutatták be. Hiába, a nagyméretű amerikai cirkálóknak a kilencvenes évekre már leáldozott, mindenki inkább szabadidő-autót akart helyettük. A Ford prémiummárkájánál most elérkezettnek érezték az időt, hogy felvegyék újra a kesztyűt. Megmutatták a legújabb Continentalt, igaz, egyelőre még csak koncepciókánt.
Hirdetés


Élőben a New York-i Autószalon közönsége láthatja majd elsőként, de fotón és videón már most megmutatták. A sajtónak április elsején prezentálják, de nem bolondok napi tréfa lesz, az már biztos. A Continental egyszerre lenne új csúcsmodell és vele megújul a márka arculata is. Ő lenne az első olyan változat, aminek nincs középen megosztva a hűtőmaszkja. Az új archoz led-mátrix fényszóró és lézertechnikás reflektor dukál, oldalnézetből látszik milyen hatalmas, a fara viszont egész dögös. Hátsó oldalnézet kicsit talán emlékeztet a második generációs, halva született Saab 9-5-ösre, de ez kicsit sem baj, így is elég egyedi.

Egyedi részlet az autó övvonalába integrált gombos ajtónyitás, a speciális kék fényezés egy régi árnyalat modernizálva, hozzájuk dukál a 21 colos felniszett. A koncepció orrába az EcoBoost motorcsalád 3,0 literes V6-osa kerül, direkt Lincoln specifikus változatban; a Continental természetesen hátsókerékhajtású. A jövőre bemutatkozó szériaváltozatba is valószínűleg be fognak kerülni azok a vezetéstámogató rendszerek, amikkel a koncepciót felvértezték. A felszerelésből nem hiányzik a parkolás-asszisztens, az ütközésre figyelmeztetés és a körpanorámás kamera sem. Odabent igazi luxus fogad: az üléseket 30 irányban lehet állítani, sőt az anyósét, gombnyomással le is lehet dönteni, ha jobb hátul nála is nagyobb főnök utazik. A sötétíthető panoráma-üvegtető és a pezsgőtartó már csak hab lehet a tortán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?