Nevével is átverős a BMW 114d

Benzines után már dízelként is van 1,4-esnek tűnő BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő negyed évvel ezelőtt még csak találgattuk, hogy lesz ilyen, most pedig már itt van a BMW 114d. A név azonban átverős, a legszerényebb gázolajos a 116d Efficient Dynamics Edition-höz hasonlóan 1,6 literes.

Ember legyen a talpán, aki eligazodik a BMW mai modellnév-rendszerében, a belépő gázolajos, 116d 1-es például 2,0 literes, a vele egyezően 116 lóerős, de 3,8 l/100 km vegyes fogyasztási értékével a legtakarékosabbnak számító 116d EfficientDynamics Edition azonban már nem füllent elnevezésével, valóban 1,6 literes.
Most pedig itt, az alig több mint negyed éve, a 114i színre lépésekor még csak találgatásként említett 114d, mely szintén 1,6 literes, 95 lóerős teljesítményével és 235 Newtonméter (1750-2500 1/perc között elérhető) nyomatékával a sorozat új induló gázolajosa.
Hirdetés
Noha a 114d alapáron megkapja a márka Efficient Dynamics csomagját, azaz stop-start elektronikás, generátorának gerjesztése motorféküzemre időzített, felnimérettől függően 4,1-4,3 l/100 km kombinált fogyasztási értéke még mindig magasabb, mint az 116 lóerős Efficient Dynamics Editioné, CO2-kibocsátása is 10 grammal magasabb, 109 g/km. Értékei természetesen így sem rosszak, miként 12,2 másodperces 100 km/órás sprintje és 185 km/órás végsebessége sem az. Noha árát még nem ismerjük, az biztosan a fogyasztásrekorder verziót alulmúló lesz, azaz a hamarosan a hazai szalonokba is várható 114d árát 6,5 millió forint alatt várhatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?